A PiS népszavazást kezdeményezne a migránsok befogadásáról

MH/MTI
2024. szeptember 14. szombat. 16:45

„Nemet mondunk a migránsok áthelyezésére” – jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a több ezer fős tiltakozást nyitó beszédében.

Lengyelországban a referendum a többi között akkor hirdethető meg, ha a szejm jóváhagyja a legalább 500 ezer állampolgár által támogatott népszavazási indítványt. A PiS korábban is kezdeményezett népszavazást a migrációs paktumról, ezen belül a migránsok befogadásáról.

Ezt a tavaly októberi parlamenti választással együtt tartották meg, de a részvételi arány nem haladta meg a szükséges 50 százalékos küszöböt, s a szavazás ezért érvénytelen volt.

A szombati tüntetésen a jelenlegi kormány intézkedései ellen is tiltakoztak, amelyeket az ellenzék jogsértéseknek minősít.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke beszédében a hatósági túlkapások jelképének nevezte Michal Olszewski, a Jézus Szent Szívének Papjai szerzeteskongregáció tagjának esetét. A papot március óta vizsgálati fogságban tartják az előző lengyel kormány idején az igazságügyi tárca kötelékében működő Igazságosság Alap ügye miatt.

A PiS elnöke ismételten kínzásnak nevezte a romló egészségi állapotú Michal Olszewskivel szembeni bánásmódot. A tüntetésen a Függetlenség Menete társulatnál nemrég végzett rendőrségi házkutatás ellen is tiltakoztak.

A konzervatív körökhöz közel álló társulat hagyományos, nagy tömegeket vonzó hazafias tüntetéseket szervez a lengyel függetlenség napján, november 11-én. A PiS, valamint a szintén ellenzéki Konföderáció politikusai szerint a hatóságok a függetlenségnapi menet betiltását tervezik.

Elolvasom a cikket