Ki lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke?

SM
2024. szeptember 16. hétfő. 19:25

A jelöltek közé Sebatian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, valamint a spanyol ifj. Juan Antonio Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, a Nemzetközi Öttusaszövetség és a NOB alelnöke is bekerült, noha a múlt héten olyan hírek jelentek meg, hogy mindkettőjük esetében jogi akadályok gátolhatják a jelölést.

A NOB most ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem vezettek be új szabályokat, az etikai bizottság a múlt héten csupán felhívta a már ismert szabályozásokra a figyelmet. Ezek szerint a NOB-ban betöltött tisztségek mandátuma lejár, amikor a pozíciót viselő személy NOB-tagsága megszűnik. Coe esetében két probléma is felmerült, egyrészt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökeként tagja a NOB-nak, amely megszűnik, amikor elnöki ideje 2027-ban véget ér, másrészt 2026-ban eléri a hetvenéves korhatárt, amely után szintén nem lehet már a NOB tagja.

A bizottság jelezte, hogy az angol sportvezető kérheti a tagságot, hogy tolják ki a korhatárt esetében, amelyre a szabályok szerint 2030-ig lenne lehetősége. Samaranch szintén még a nyolcéves NOB-elnöki ciklus lejárta előtt, 2029-ben betölti a 70. évét, az egyszeri hosszabbítással ugyanakkor 2033-ig tag maradhat.

Szintén pályázik a tisztségre a hatvanesztendős Fejszal al-Husszein jordán herceg, az 51 éves francia David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpárszövetség (UCI) első embere, a Samaranchhoz hasonlóan 65 éves Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) japán vezetője és Johan Eliasch, a Nemzetközi Sí- és Hódeszkaszövetség (FIS) svéd születésű brit elnöke. Az egyetlen női jelölt a kétszeres olimpiai bajnok úszó, a zimbabwei Kirsty Coventry.

A hét jelölt közül a legnagyobb esélyes Lord Coe, aki 2012 óta a Brit Olimpai Bizottság, 2015 óta pedig az atlétikai világszövetség elnöke.

A jelölteknek januárban videófelvételen kell részletezniük programjukat, ezeket pedig a NOB mind a 111 tagjának lejátsszák a bizottság januári ülésén. A választást a NOB március 18. és 21. között sorra kerülő, tisztújító kongresszusán rendezik meg a görögországi Olümpiában.

A NOB eddigi összes elnöke férfi volt, a kilencből nyolc európai, egy pedig az Egyesült Államokból.

Elolvasom a cikket