Uniós biztos: Le kell állítani a vérontást Gázában

MH/MTI
2024. szeptember 16. hétfő. 23:32

Mairead McGuinness az Európai Parlament plenáris ülésének az antiszemitizmus, valamint a gyűlöletbeszéd és a gyűlöletből elkövetett bűncselekmények európai problémáiról folytatott vitáján azt mondta, a közel-keleti konfliktus olyan mértékű antiszemitizmust idézett elő Európában, amelyre az Európai Unió létrehozása óta nem volt példa.

Fel kell lépni az antiszemitizmussal szemben a zsidók és a muzulmánok mellett minden olyan csoport érdekében, amely hátrányos megkülönböztetéssel és gyűlölettel szembesül – jelentette ki.

Közölte: az antiszemitizmus erősödött, a gyűlöletbeszéd és a gyűlöletből elkövetett bűncselekmények egyre gyakoribbá váltak tavaly október óta Európában, miután a Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei támadást intéztek Izrael ellen. A zsidóknak úgy a való életben, mint az online térben erőszakkal kell szembesülniük – tette hozzá.

„A szabadságunk nem feltétlen, a gyűlöletbeszéd nem fér bele a szólásszabadság kereteibe” – fogalmazott McGuinness, majd hozzátette: a büntetőjog eszközeivel kell fellépni az ilyen cselekedetek elkövetőivel szemben. Az antiszemitizmus amellett, hogy fenyegetést jelent a zsidókra nézve, veszélyezteti a társadalom összetartását és elősegíti a radikalizálódást – hívta fel a figyelmet.

„Azt akarjuk, hogy a zsidó élet virágozzon, nem pedig azt, hogy a zsidóknak bujdosva kelljen élniük Európában” – tette hozzá beszédében az uniós biztos.

Elolvasom a cikket