– A sajtó egy része az utóbbi időben temeti az EV-szektort, azt ismételgetve, hogy a magyar kormány óriási hibát követett el azzal, hogy „erőltette” az akkumulátor- és elektromosautó-gyártást. Ha azonban megengedjük magunknak azt a feltételezést, hogy a világ nem egyenlő az EU-val, akkor a helyzet már nem is tűnik tragikusnak. Vagy rosszul értelmezem a globális statisztikákat?
– A globális statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy az EV-ipar a világ egyik legfontosabb növekedési iparágává válik. Gondoljunk csak arra, hogy 2019-ben az EV-k – beleértve az akkumulátoros EV-ket és a hibrideket is – a globális piacon eladott autóknak csak mintegy 2,5 százalékát tették ki. A 2022-es évben már 13 százalékot. Ezt nevezik a közgazdászok „exponenciális növekedésnek”, és az az ország, amelyik képes felzárkózni az ilyen trendekhez, biztos lehet benne, hogy jól fizető munkahelyeket, folyamatos gazdasági prosperitást és jelentőséget fog biztosítani magának mind az európai, mind a globális színtéren. A magyar sajtóban ezt különösen környezetvédelmi aggályokra hivatkozva ellenzik, de Magyarország az Európai Unióban van, így a gyártók az európai előírásokat kötelesek követni. Ha a kritikusok a magyar sajtóban elégedetlenek az európai előírásokkal, akkor magyarázzák meg, hogy miért, és lobbizzanak az Európai Bizottságnál. Egyébként a magyarországi liberális sajtó egy részében láttam néhány meglehetősen megdöbbentő kínaiellenes érzelmi megnyilvánulást is, amelyek nagyon „zárkózottnak”, sőt néha rasszistának tűnnek.
– Nekem úgy tűnik, hogy az EU-nak nem sikerült gyorsan és határozottan talpra állnia a Covid-járvány után, így az eleve gyengélkedő gazdaságát különösen érzékenyen érintette a háborús infláció, az energiaválság, ráadásul az USA egyre több céget csábít a tengerentúlra, Brüsszel pedig a gazdasági szereplők támogatása helyett vámháborút kezdett Kínával…
– Az Európai Bizottság kifogyott az ötletekből. Ezért folyamodnak durva protekcionizmushoz, amelynek nincs gazdasági értelme, és csak tovább árt az európai iparnak. Az európai autóipar, például, ellenzi ezt a protekcionizmust, de a politikusok és a bürokraták túl makacsok ahhoz, hogy meghallgassák az érintetteket. A szankciók – és az Északi Áramlat szabotálása – által Európának okozott kár meglepetésként érte a politikusokat és a bürokratákat, akik egyre csak primitív és önpusztító intézkedésekhez folyamodnak. Mindez az Európai Bizottság hatalmas kompetenciaválságát tükrözi. Miért gondolták a Bizottság közgazdászai, hogy a szankciók Oroszországnak ártanak, amikor valójában Európának ártanak? Miért támogatna bármelyik közgazdász olyan protekcionista politikát, amely miatt egy gazdasági alapszakos hallgató megbukna a vizsgán? Sajnos, a kompetencia csökkent, és az ideológia vette át a hatalmat.
– Néha nehéz eldönteni, hogy az Európai Bizottság a tagállamokat és az európai gazdasági szereplőket képviseli-e, vagy sem. Ahogy említette, a német autógyártók kifejezetten ellenezték a büntetővámok bevezetését Kína ellenében, Brüsszel mégis hajthatatlan. Miért? Mi lehet a célja az EU vezetésének, és kinek az érdekeit szolgálják az intézkedései?
– Nincs kétségem afelől, hogy az Európai Bizottság politikusai és bürokratái a saját céljaikat követik, és hogy ezek a célok a bürokrácia hatalmának kiterjesztése körül összpontosulnak. Ez az üzenete Mario Draghi legutóbbi versenyképességi jelentésének. De úgy tűnik, hogy egyre kevésbé kompetensek ebben. Jelenlegi terveik révén a Bizottság csak kis mértékben kaphat nagyobb hatalmat, mondjuk a vámpolitika vagy az energiaárakról folytatott tárgyalások felett. Ugyanakkor lerombolják az európai gazdaság és az európai ipar alapjait. Nehéz más következtetésre jutni: a brüsszeli kompetencia szintje mind politikai, mind bürokratikus szinten történelmi mélypontra süllyedt.
– Milyen kilátásai vannak az európai EV-ágazatnak? Megint csak azt mondom: nehéz követni Brüsszelt, hiszen nem mondott le a zöld átmenetről, de képtelen az önellátásra az ehhez szükséges eszközök tekintetében – teljesen mindegy, hogy szélerőművekről, napelemekről vagy az energiatárolásról beszélünk. Kína nélkül hogyan lehet egyről a kettőre jutni?
– Megint ott tartunk, hogy Brüsszelnek nincs terve. A Bizottság által támogatott háború ezt az egész világ számára nyilvánvalóvá tette. A brüsszeli politikusok és bürokraták meg akarják enni a tortát, de közben meg is tartanák azt. Zöld technológiát akarnak fejleszteni, de egyúttal kereskedelmi háborút akarnak Kínával. Zöld energiahálózatot akarnak fejleszteni, de el akarják vágni az olcsó orosz gázt. Lendületes, a kereskedelemre nyitott gazdaságot akarnak, de követni akarják az amerikaiakat a vulgáris gazdasági protekcionizmus nyúlüregébe. Olyan ez, mintha egy gyereket néznénk, aki túl sok édességet eszik, majd panaszkodik, hogy rosszul érzi magát.
– Itthon talán meglepő lehet, de a kínaiak kifejezetten tartanak attól, hogy Donald Trump lesz a következő amerikai elnök, és kegyetlen kereskedelmi háborút fog indítani Kína ellen, amibe a szövetségeseit is belerángatja. Úgy gondolják, hiszen ennek már vannak jelei, hogy az EU ebben is követni fogja az USA példáját, függetlenül attól, hogy a helyzete és így az érdekei is egészen másak. Van alapja a félelemnek? Vagy egy Trump-elnökség inkább erősítené az EU stratégiai autonómiáját, és javítaná az EU–kínai kapcsolatokat?
– Úgy gondolom, hogy a Trump-kormányzat kétségtelenül újabb kereskedelmi háborúba fog bonyolódni Kínával. Washingtonban az a hír járja, hogy Trump terveit nem szabad szó szerint venni, de komolyan kell számolni velük. Szerintem a helyzet az, hogy Amerika a protekcionizmus útjára készül lépni. Nem hiszem, hogy ez bölcs dolog lenne, de az USA ezt valószínűleg túlélheti, mert sokkal kevésbé függ a kereskedelemtől, mint Európa. Az EU nem tud túlélni egy ilyen kereskedelmi háborút, ha csatlakozik hozzá, és ez akkor is látszik, ha csak felületesen átfutjuk a statisztikákat. Az Európai Unió 3,9-szer jobban függ a kereskedelemtől, mint az Egyesült Államok. A kérdés tehát az, ahogy Ön is mondta, hogy Európa a saját érdekei ellen fog-e cselekedni, és hogy a jelenlegi kivételesen gyenge vezetés az EU tönkretételét választja-e? Nem tudom. Remélem, hogy nem. De az érzelmi inkontinencia és a gazdasági irracionalitás szintje, amely az elmúlt két évben eluralkodott Brüsszelben, megdöbbentő.
