2024. szeptember 21. szombat. 8:59
Frissítve: 2024. szeptember 21. 9:17
A híres olasz színész és rendező, Vittorio De Sica egyik filmjében gyárost alakít. Amikor reggel bemegy a gyárba, összetalálkozik az egyik munkással, aki erőteljes hangon jó reggelt kíván neki. A gyáros megrökönyödéssel jegyzi meg: „Miért köszön maga nekem, hiszen nem is ismerjük egymást!” Mire a munkás: „Mert én igazán – és megnyomja az igazán szót – jó reggelt kívánok magának!”
Ez jutott eszembe, amikor arra gondoltam, milyen sokszor kérdezik az emberek a találkozáskor: „Hogy vagy?”, de a kérdező már nem is kíváncsi a válaszra, és megy tovább, ahogy a kérdezett sem gondolja komolyan a válaszadást. Átvettük ezt is Amerikától, ahol a how are you szinte belépő az összefutáskor, de az őszinte választ már kevesen igénylik.
Van két szó az életben, melyeket időnként, így vagy úgy, ki kell mondani, s ez a két szó a „köszönöm” és a „bocsánat”. Ferenc pápa még megtoldja őket egy harmadikkal, a „kérem” szóval. Maradjunk a köszönömnél. Ady Endre olyan fontosnak érzi, hogy egyik versének címében háromszor is leírja: „Köszönöm, köszönöm, köszönöm.” Így fejeződik be a vers: „…Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, / Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm / S hogy te leszel a halál, köszönöm.” Egy egész életet magában foglal a költő hálálkodása. Vagy itt van a Köszönet az életért című verse, amelyben kinyilatkoztatja, hogy a legnagyobb dolog, amit kapott, az élet maga. „És akármi is fog már jönni, / Mielőtt végleg elmegyek, / Meg fogom ezt szépen köszönni.” Márai Sándor írja egy helyütt: „Köszönöm a földet, a létet, téged, s hogy vagyok…” Ugyanaz a hála, más szavakkal.
Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy mennyi mindenért jár a hála az életükben. Talán úgy érzik, hogy ez a gyengeség jele, holott éppen fordítva van. A hála kimondása erőt, kiegyensúlyozottságot sugároz. Olvastam, hogy aki elfelejti a hála nyelvét, sohasem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal. Az ima köszönet és kérés, hála és könyörgés. Pilinszky János figyelmeztet bennünket, hogy a romantikus imádkozó mindig kér, míg a klasszikus erőért könyörög, hogy elviselhesse a jót és a rosszat. Ugyanakkor Jack London akképpen vélekedik: sohase mondjuk azt, hogy köszönöm, hanem éreztessük anélkül, hogy kinyitnánk a szánkat, és bizonyítsuk, viszonozzuk tettekben. Vagyis szavak helyett a tett, holt betűk helyett az „eleven szellem” legyen a szószólónk. Szerintem az eleven szellem és a kimondott köszönöm kiegészítik, megerősítik egymást. Nincsenek egymás ellenére. Igenis, mindig mondjuk csak, hogy köszönöm, még akkor is, ha nem gondoljuk komolyan.
A köszönetet nem lehet kierőszakolni. Hasonlatos az apró gyerekhez, akit állandóan gondozni, szeretni kell. Édes kötelék. A hálaérzés kifürkészhetetlen, felbecsülhetetlen és emberi értékfogalmakkal ki nem fejezhető. A titkok legfontosabbika, amit meg kell tanulnunk. Nem véletlen, hogy költőink és íróink műveiben gyakran előfordul a köszönet szó. Ők érzik igazán, hogy a hálában összeölelkezik a föld az éggel. „…köszönöm, hogy szerettelek” – írta Szabó Lőrinc; „Köszönöm a szereteted” – vallotta Boncza Berta Tabéry Géza írónak; „Köszönöm, hogy elviselted az elviselhetetlent” – hajolt meg Juhász Gyula; „Le nem írhatom végtelen hálámat azért a szeretetért, mellyel elhalmozott…” – fogalmazta meg Mikszáth Kálmán. És ahogy Szécsi Pál énekelte: [mert én igazán] „…köszönöm az egész életet”.
Minden reggel, az ébredéskor köszönetet kellene mondanunk a Teremtőnek az Életért.
A szerző újságíró
