Gyopáros Alpár: A Magyar falu programban mintegy 13 milliárd forint értékben újítottak fel orvosi rendelőket

MH/ MTI
2024. szeptember 21. szombat. 15:16

Gyopáros Alpár – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is – kiemelte, hogy 2019 óta hatszáz falusi orvosi rendelőt alakítottak ki, többségében felújították őket.

Orvosi eszközök beszerzésére 1700 nyertes pályázatot hirdettek ki, mintegy 4 milliárd forint értékben.

A kormánybiztos elmondta, hogy mindezek mellett százas nagyságrendben újítottak fel vagy építettek orvosi szolgálati lakásokat annak érdekében, hogy orvos is jelen legyen a településeken.

Hangsúlyozta, hogy a Magyar falu program elemeit a következő években is a releváns igényeknek megfelelően fogják alakítani, úgy, ahogy az elmúlt öt évben is tették.

A kormánybiztos beszélt arról, hogy Egyed a Magyar falu program kínálta lehetőségeket kihasználta, nyert már forrást egyebek mellett mély- és magasépítésre, útépítésre, intézmények fejlesztésére, jármű- és eszközbeszerzésre, de kapott támogatást vállalkozás, egyházközség és civil szervezet is.

Vadosné Varga Katalin (független) polgármester elmondta, hogy az orvosi rendelő építése mintegy 100 millió forintból valósult meg, az épületben a rendelő mellett a védőnői szolgálat is helyet kapott.

Elolvasom a cikket