FIDE-elnök: A sakknak a nyári olimpián a helye

MH/ MTI
2024. szeptember 21. szombat. 19:05

Arkagyij Dvorkovics, a sportági világszövetség első embere szerint egy ilyen fejlemény nem befolyásolná a sakkolimpia létét.

Az orosz sportdiplomata e véleményét a FIDE kongresszusán fejtette ki, amely a budapesti sakkolimpiával párhuzamosan zajlik a magyar fővárosban. Dvorkovics korábban már beszélt arról, hogy első lépésként a sakkot bemutató sportággá kívánja tenni a 2028-as Los Angeles-i olimpián.

„Szeretnénk olimpiai sportággá válni” – mondta most Budapesten Dvorkovics, majd hozzátette: „Nagyobb esélye van a sakknak az ötkarikás játékokon való részvételre, ha olyan országok valamelyikében rendezik meg, ahol a sakk nemzeti sportág. Szóval remélem, hogy egyszer az olimpiát Indiában rendezik” – fogalmazott.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség beszámolójában emlékeztetett rá, hogy a FIDE először 1924-ben, a szervezet megalapításakor próbált tárgyalni a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) a sportág olimpiai programba való felvételéről. A NOB azonban elutasítással válaszolt, mivel abban az időben nehéz volt megkülönböztetni az amatőr sakkozót a profitól. Ezzel együtt is sakkversenyre az akkori párizsi játékok idején sor került, de a viadal nem kapott hivatalos státuszt. Három évvel később a FIDE megkezdte a sakkvilágbajnokság megrendezését, amely a sportág egyik legnagyobb csapatversenyévé vált.

Az 1990-es évek végén a FIDE akkori elnöke, Kirszan Iljumzsinov részvételével folytatódtak a tárgyalások a sakk olimpiai felvételéről. 1999-ben a NOB sportágként ismerte el a sakkot. A FIDE igyekezete ezután arra összpontosult, hogy a sakk a téli olimpia műsorán kapjon helyet, majd szóba jött, hogy a programbővítés esetleges részeként a 2008-as pekingi nyári, illetve a 2014-es szocsi és a 2018-as phjongcshangi téli játékokon is képviseltetheti magát, ám végül ebből semmi sem lett.

2019-ben a Francia Sakkszövetség kérvényt nyújtott be a 2024-es párizsi nyári olimpiát előkészítő bizottsághoz, hogy a FIDE centenáriumának tiszteletére vegye fel a sakkot a versenyprogramba. A NOB elutasította a kérelmet, a sakk azonban bekerült a 2023. június 23. és 25. között Szingapúrban tartott olimpiai e-sport programjába. Ugyancsak 2023-ban a lengyelországi Európa Játékokon hivatalos mellékeseményként rendeztek villámsakk-versenyt, valamint a közép-amerikai és karibi játékokon is helyet kapott a sakk mint bemutató sport. Teljes értékű szakágként pedig része lett az Ázsiai Játékok programjának, amelyeket tavaly ősszel rendeztek Kínában.

Elolvasom a cikket