Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt letartóztattak egy férfit Ózdon

MH/ MTI
2024. szeptember 22. vasárnap. 12:44

A tájékoztatás szerint a gyanúsított augusztus végén Ózdon egy bank épületének oldalsó lépcsőjénél találkozott a számára ismeretlen férfival, aki cigarettával és borral kínálta. Később a bank mögött folytatták az italozást.

A férfi később visszatért, hogy cigarettát és bort kérjen a sértettől, aki ekkor már a lépcső tetején aludt. A gyanúsított kivette a telefont a sértett zsebéből, majd felvette a földön heverő oldaltáskáját és a borát is, továbbá az alvó férfi tornacipőjét és karóráját is levette.

Ekkor a sértett felébredt, és visszakérte holmiját. A gyanúsított ekkor úgy meglökte a vállánál fogva, hogy a férfi elesett és legurult a lépcsőn. A gyanúsított magára hagyta a férfit, majd távozott annak értékeivel.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint nem kizárt, hogy a sértett koponyáját – a lépcsőről történő lezuhanás után – a gyanúsított részéről erőszakos beavatkozás is érhette – áll a közleményben.

A bíróság álláspontja szerint tekintettel a hajléktalan életmódot folytató gyanúsított terhére róható kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tételére – amely 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – megalapozottan lehet tartani a szökésétől, elrejtőzésétől.

A közlemény szerint az sem kizárt, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában a gyanúsított még kihallgatandó tanúk befolyásolásával vagy tárgyi bizonyítékok elrejtésével a bizonyítás lefolytatását megnehezítené, emellett életmódja miatt a bűnismétlés veszélye is fennáll.

Mindezek alapján a bíróság egy hónapra rendelte el a gyanúsított letartóztatását, kinek cselekménye alkalmas nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének megállapítására – olvasható a közleményben. A végzés végleges.

Elolvasom a cikket