Tállai 25: Bemutatták Tállai András életrajzi könyvét

MH/MTI
2024. szeptember 24. kedd. 7:11

Bemutatták Tállai Andrásnak, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkárának Tállai 25 – 25 év Dél-Borsod szolgálatában című életrajzi könyvét hétfőn Mezőkövesden, a bemutatón Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter is részt vett.

A házelnök köszöntőjében „színes egyéniségnek” nevezte az államtitkárt, aki megérdemelte, hogy sokan összegyűltek könyvének bemutatójára. Hozzátette, többek között olyan dolgok is összekötik kettejüket, mint a nagyszülőség, a futball vagy az, hogy közös politikai generációhoz tartoznak.

Mint mondta, a parlamentben ők adják a rangidős politikusokat, heten vannak olyanok, akik 1990 óta folyamatosan képviselők. Az Országgyűlésben emellett húsz olyan személy van, mint Tállai András, kik hétszer tudtak sikert aratni az egyéni képviselő-választásokon – tette hozzá Kövér László.

Varga Mihály köszöntőjében többek között arról beszélt, Tállai Andrást azért javasolta évekkel ezelőtt államtitkárnak, mert benne „élet és elmélet találkozik”, emellett volt a minisztérium számára hasznos „terepismerete” és gyakorlata is.

Elolvasom a cikket