2024. szeptember 25. szerda. 10:15
Egy szakácskönyvvel egészen jó pénzt kereshetne, gondolta J. Károly. De amint kigondolta, szembesülnie kellett a szükséges alapanyag hiányával. Persze az ételek elkészítéséhez is kell az alapanyag, de odáig nem jutott el a gondolkodásban. Hiányzott a másik alap. Hiába iratkozott be ugyanis néhány évvel ezelőtt egy tanfolyamra, ő bizony nem tud főzni, így a szakácskönyve szélhámosságnak minősülne.
Adhatná ugyan azt a címet is a könyvének, hogy „Útmutató az ehetetlen ételek elkészítéséhez”, ami végső soron az őszinteségről szólna, de azért nem taposnák agyon egymást a pénztáraknál az emberek. Még a fekete pénteken sem. A menzán és az üzemi konyhán recept nélkül és recept alapján is tudnak ehetetlen ételeket készíteni, s akkor a különböző reformkonyhákról még nem is beszéltünk.
Apropó, a „Konyhák reformja, avagy a reformok konyhája” cím már meglehetősen homályos és kétértelmű lenne. Nem kell mást tenni, mint kitalálni néhány bogaras receptet, s utána kell járni a beszerezhetetlen vagy megfizethetetlen alapanyagoknak. No már most. Ehhez szükség van egy legalább másfél kilós fantáziára, ami több a felnőtt férfi agyának a súlyánál. Az ilyen elmetúlsúlyt többnyire csak az uniós parlamentben és a fővárosban jutalmazzák.
Elég vonzó cím a „Nyomtatott csirke” is. Ez lehetne a jövőbe látás receptkönyve. Csupa olyan étel szerepelne benne, aminek a hozzávalóit egy 3D-s nyomtatóval elő lehet állítani. J. Károlynak a terráriumban almát rágcsáló teknősére nézve eszébe jutott egy újabb címötlet: „Mit eszik a Mesterséges Intelligencia?” Ám arra gondolva, hogy ez maga a horror volna, hirtelen felindulásában a krimiírás mellett döntött. Más is bejárta már ezt az utat: előbb a terror, aztán a horror, végül a krimi.
Áthúzta a dossziéra írt „Szakácskönyv” jelzetet, s föléje írta, hogy „Krimi”. Eredetileg mindennap egy-egy receptet szeretett volna kitalálni, s azért tervezte a papírlapot használni, mert az el nem készült ételek fotója helyett le akarta rajzolni azokat. A krimihez ugyan nem kell sem fotó, sem rajz, a papír maradt. Jó ötlet kell hozzá, izgalmas kifejtés, csavaros és kiismerhetetlen, de következetes logika, végül a tettes felderítése.
J. Károly végiggondolta a lehetőségeket, de csak olyan bűntények jutottak eszébe, amilyeneket már látott valamelyik filmben. Régebben olvasott is bűnügyi regényeket, de a sorozatok az utóbbi években elvették az időt az olvasástól. Meg aztán jócskán elábrándozott egy romantikus történet édeskés fantáziarészletein is a büfés Eszterrel. Ha egy szakácskönyvvel vagy lélektani elbeszéléssel nem is, egy krimivel biztos meg tudná lepni a nőt, s ki tudja, még a romantikus történetből is lehetne valami.
Így viszont soha nem lesz meglepetés, ha folyton csak ábrándozik ahelyett, hogy a feladatra koncentrálna! Megvastagította a dosszién a „Krimi” feliratot, végigsimította kezével a fehér lapot. Akkor vette észre, hogy mennyire izzad a tenyere. Eltöprengett, hogy a címben szerepeljen-e a halál, a titok vagy a gyilkosság szó. Vagy a lopás. Vagy a harag. Vagy a főbűnök valamelyike. Hogy kell-e a történetbe szerelmi vagy politikai szál. Esetleg mind a kettő. S hogyan kezdje el, ha nem tudja, mi lesz a vége? Talán írás közben kinyomozhatná, de ez fölöttébb nagy bátorságra vallana, mert még Eszter nézéseit sem tudja megfejteni.
Aztán J. Károly csak annyit jegyzett föl a lapra, hogy a végén az írót fogják megölni. Igen váratlan és brutális megoldás lenne, viszont így nem kell gondolkodni a befejezésen. S ezért inkább bele sem kezdett.
A szerző irodalomtörténész