Zsigmond Barna Pál: Az EU-ban dolgozó hivatalnokok feladata az európai emberek szolgálata

MH/MTI
2024. szeptember 25. szerda. 22:21

Az államtitkár elmondta, hogy folyamatos kihívást jelent a legjobb fiatal szakemberek megtalálása, ezért a megbeszélés fő témájának azt választották, hogy a kiválasztási folyamat ne csak a jelen, hanem a jövő kihívásainak is feleljen meg.

Hozzátette: az Európai Unió intézményeinek és szervezeteinek nemcsak naprakész tudással rendelkező szakemberekre van szüksége, hanem arról is gondoskodniuk kell, hogy a munkatársak kiválasztásakor kiegyensúlyozottan vegyék figyelembe a tagországok földrajzi elhelyezkedését és a nemek arányát is. Arra is ügyelni kell, hogy az uniós hivatali munkakörök betöltésére pályázók teljesítményét azonos mércével, részrehajlás nélkül értékeljék és azokat vegyék fel, akik megfelelnek az általános felvételi követelményeknek – mondta.

Zsigmond Barna Pál kiemelte, hogy az e célokért tett erőfeszítések nemcsak az EPSO, hanem a magyar EU-elnökség számára is fontosak.

Leszögezte: a magyar elnökség egy erős, békés, biztonságos és fejlődő Európai Unióért dolgozik, hogy közös válaszokat találhassunk az európai kihívásokra. Ezek közül kiemelkedő jelentőségűnek nevezte az európai versenyképesség helyreállítását, mert a migrációs válság, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt a kontinens termelékenységben is lemaradt a globális versenyben.

Ezért a magyar elnökség egy gazdaságélénkítő intézkedéseket magában foglaló, új európai versenyképességi paktum kidolgozásával és elfogadtatásával teremtené meg a fenntartható növekedés feltételeit; az elnökség terve szerint a paktumot novemberben, Budapesten fogadhatnák el a tagországok – mondta. A megállapodást az egységes európai piac helyzetét értékelő Letta-jelentés, valamint az európai versenyképességet stratégiai szempontból elemző Draghi-jelentés megállapításaira és javaslataira építve fogják kidolgozni – tette hozzá.

Az államtitkár a magyar elnökség további fő céljai között fontosnak nevezte a tagállamok közötti különbségek csökkentését célzó kohéziós politika és az európai gazdák érdekeit figyelembe vevő agrárpolitika kidolgozását, a nyugat-balkáni államok mielőbbi európai integrációjának elősegítését és az EU külső határainak megvédését az illegális bevándorlással szemben.

Zsigmond Barna Pál beszéde végén kiemelte, hogy a rosszindulatú híresztelések ellenére a magyar uniós elnökség máris sikeres, hiszen az év végéig jóval több mint ezer uniós rendezvénynek, így többek között 37 formális tanácsülésnek, 16 informális tanácsülésnek, egy informális Európai Tanács-ülésnek és az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának is otthont fog adni. Hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség egy békés és biztonságos európai jövő megteremtéséért dolgozik, így készen áll a folyamatos egyeztetésekre és a szükséges törvényalkotási munka megkezdésére.

Elolvasom a cikket