Felmentettek Japánban egy több mint fél évszázaddal ezelőtt halálra ítélt férfit

MH/ MTI
2024. szeptember 26. csütörtök. 9:52

Hakamada Ivaót, egy miszót (szójababpaszta) gyártó üzem dolgozóját, korábbi ökölvívót négy ember – munkaadója és annak három családtagja – 1966-os megöléséért ítélték halálra. Az áldozatokat megkéselték, kirabolták, sidzuokai házukat felgyújtották.

Hetekig tartó vallatás után Hakamada beismerte bűnösségét, de vallomását később visszavonta, és mindvégig ártatlanságát hangoztatta. 1968-ban ítélték halálra, és csaknem fél évszázadot töltött rács mögött, többnyire magánzárkában, mielőtt 2014-ben szabadlábra helyezte egy bíróság, amelynek kétségei támadtak a férfi bűnösségét alátámasztó egyetlen bizonyíték, a DNS-tesztek hitelességét illetően. Hakamada azóta szabadlábon várta ügyének rendeződését.

Tavaly tavasszal indult perújrafelvételi eljárás az ügyében azzal a céllal, hogy a most 88 éves férfi bizonyíthassa ártatlanságát.

A japán büntető törvénykönyv csak akkor teszi lehetővé az újratárgyalást, ha erős bizonyíték szól a vádlott ártatlansága mellett. Hakamada esetében a vádirat jórészt olyan véres ruhadarabokra támaszkodott, amelyek egy évvel a bűncselekmény után kerültek elő, feltűnően élénk vérfoltokkal. A perújrafelvételt elrendelő tokiói felsőbíróság hangsúlyozta, hogy a vérfoltos ruházaton kívül nincs semmi, ami Hakamada bűnösségét bizonyítaná, „ezért jogos kételyek fűződnek a bűnösségéhez”, és „nagy az esélye annak”, hogy a bűnösség perdöntő bizonyítékát, a vérfoltos ruhadarabokat a nyomozók helyezték el a miszótartályban, ahol megtalálták azokat.

A második világháború óta Japánban ez az ötödik eset volt, hogy perújrafelvételt rendeltek el olyan ügyben, amelyben halálbüntetést szabtak ki. A korábbi négy mind felmentéssel végződött az 1980-as években.

Elolvasom a cikket