Rács mögé került a gyermekgyilkos szörny

MH/ MTI
2024. szeptember 26. csütörtök. 15:05

A tájékoztatás szerint a nyomozás még kezdeti szakaszban van, jelenleg egy kiemelten súlyos, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a nyomozóhatóság a férfit.

A gyanúsított büntetett előéletű, korábban vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt többször volt büntetve.

A bíróság a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban rendelte el a letartóztatást, mert fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése esetén a férfi a hatóságok elől elszökne vagy elrejtőzne, vagy újabb bűncselekményt követne el – írták.

A gyermeket édesanyja bejelentése után kezdték keresni. A rendőrség rövid időn belül eljutott a gyanúsítottig, aki önként mutatta meg a holttest helyét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság honlapján korábban azt közölte, a harminckét éves gávavencsellői férfi a nyomozóknak azt mondta, a tizenkét éves tiszarádi lánnyal szerelmi kapcsolatban voltak. Egy orvosi ellátást követően sétálni indultak Nyíregyházán, egy erdős területre mentek, ahol összevesztek, majd a férfi megfojtotta és sorsára hagyta a lányt.

Elolvasom a cikket