A bíboros kiemelte: a járványok és háborúk korában, a virtuális valóság, a szubjektivizmus, a bizalomvesztés időszakában sok ember már nem gondolkodik a „nagy egészben” és a jövőben, hanem csak a saját pillanatnyi jó közérzetét keresi.
Ez a közérzés hasonlít a hanyatló Római Birodalom carpe diem mentalitásához, az „együnk-igyunk, holnap úgyis meghalunk” kétségbeesett felelőtlenségéhez – tette hozzá.
Mi, keresztények azonban „hiszünk abban, hogy Isten örök boldogságra teremtett bennünket, és ebben várja a mi szabad közreműködésünket is” – fogalmazott a bíboros.
Ettől kezdve pedig tétje, értelme, értéke és célja van gondolkodásunknak és cselekvésünknek, egyéni és közösségi életünknek. A keresztény ember a társadalomról is ennek a „derűs világosságnak a fényében” gondolkodik – tette hozzá Erdő Péter.
Kitért arra: az embernek mint Isten képmására alkotott lénynek értelme és szabad akarata van, a lelke pedig halhatatlan. Az értelem megelőzi a szabad akaratot – mondta, hangsúlyozva, hogy szabadsága csak értelmes lénynek lehet.
Az embernek ahhoz, hogy használhassa szabadságát, hogy valóban képes legyen választani a lehetséges alternatívák közül, tudnia kell elvonatkoztatni, jövőképet vetíteni maga elé. A nyugodt gondolkodás tehát a szabadság gyakorlásának alapvető feltétele.
Ebben pedig alapvető szerepe van a nevelésnek és az oktatásnak, amelynek a keresztény szemlélet szerint ugyancsak van egy végső perspektívája.
Ezért valljuk – folytatta a bíboros, hogy alapvetően fontos a katolikus nevelés az egyes ember boldogsága és az értékekre irányuló közös cselekvés, vagyis a társadalmi élet számára.
Korzenszky Richárd bencés szerzetes a rendszerváltozás után újjászervezett katolikus oktatás kihívásairól szólva hangsúlyozta, hogy szemben a második világháború előtti helyzettel, amikor még voltak hagyományok, a 20., 21., századra megváltozott, konzumistává, hedonistává vált a társdalom. A gyerekek instabil családokból jönnek, sok esetben nincs testvérük, és egy szülő neveli őket.
Emellett azzal az antropomorfológiai deficittel is szembe kell néznie az iskoláknak, hogy a társadalomnak nincs ember- és világképe, az egyházi iskolának azonban kell hogy legyen.
Korzenszky Richárd ugyancsak kihívásként említette a kínálat és a kereslet eltávolodását egymástól: „mi keresztény szellemiséget szeretnénk kínálni”, az elvárás pedig a „forintosítható tudás megszerzése”.
A hasznosítható tudás megszerzésének társadalmi elvárásával kapcsolatban a bencés szerzetes megjegyezte, ami most hasznosíthatónak látszik, nem biztos, hogy 25 év múlva is hasznos lesz.
Kitért arra is: a Nemzeti alaptanterv követelményrendszere elsajátíthatatlan mennyiségű ismeretet tartalmaz, de információcentrikus iskola helyett élményközpontúra van szükség. Miközben az információtárolás eszközei nagy sebességgel fejlődnek, az ember lényege nem változik: boldogságra, teljességre vágyik – mondta.
Elkerülendő hibaként említette, hogy az egyházi iskolák „hitbuzgalmi intézményekké” váljanak. Nincs felekezeti matematika vagy irodalom, ugyanakkor az egyházi iskola feladata, hogy közösség-, szolidaritás- és hitélményt adjon.
Az ember elfelejti, amit az iskolában tanul, de azt nem, ahogy tanították. Ha a diák megtapasztalja az oktatás során a kereszténység lényegét, azt, hogy tanára vele és érte van, akkor megadtuk neki a lehetőséget, hogy hívővé is váljon – mondta Korzenszky Richárd.
Udvardy György veszprémi érsek Hit és közoktatás címmel tartott előadásában ismertette: Európában Szlovénia kivételével minden országban van valamilyen iskolai hitoktatás, természetesen eltérő célokkal, finanszírozással, tartalommal, tanárképzéssel és elvárt eredménnyel.
Szólt arról is: a hitre nevelés egyszerre jelenti a liturgiát, a tanítást, vannak közöségi és szolgálati dimenziói, és ezt a négyet szeretné az egyház intézményeiben jelenvalóvá tenni.
A – nem egyházi intézményekben zajló – hitoktatás tapasztalatai között említette, hogy egyre több katekéta találkozik azzal, hogy a gyerekek saját személyes, családi kérdéseiket, sebeiket szeretnék vele megosztani. Hozzátette: a hitre neveléshez hozzátartozik e kérdések megbeszélése is.
Megemlítette, hogy a covid következményei már tapinthatók a hitoktatásban is: a járvány idején megkérdőjeleződött a tudományba, a szaktekintélybe vetett bizalom, és kialakult az emberekben az elzárkózás, a másik embertől mint a betegség forrásától való félelem.
Udvardy György a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának felmérésére hivatkozva ismertette: a templomba járók számában nincs jelentős eltérés a katolikus és az állami iskolában végzettek között. Ugyanakkor a vallási értékek megjelenését a társadalomban az egyházi iskolában végzettek egyértelműen fontosabbnak tartják.
A felmérésből kiderül továbbá, hogy azoknak a fiataloknak, akik részt vettek hitoktatásban, vagy katolikus iskolába jártak, többnyire pozitív emlékeik vannak az egyházzal kapcsolatban, nem félnek a struktúráktól, és Isten léte nem kérdés számukra.
A veszprémi érsek ugyancsak fontos eredménynek nevezte, hogy a hitoktatásban részvevők otthonosan érzik magukat az egyházban, az egyházi kultúrában akkor is, ha nem gyakorolják hitüket.
