Nyolcszázhatvanöt évi börtönre ítéltek egy férfit

MH/MTI
2024. szeptember 27. péntek. 18:24

Az Adanában álló tizennégy emeletes épület a hajnali 4 óra 17 perckor bekövetkezett, 7,8-as erősségű földrengéskor omlott össze, amelynek több mint 53 ezer halottja volt Törökországban és közel hatezer Szíriában. A lakóház mindössze egyetlen lakója élte túl a szerencsétlenséget.

Az 1975-ben emelt épület összeomlása azonnal kérdéseket vetett fel, mivel a földrengés epicentrumától 200 kilométerre fekvő Adana többi épületét lényegében megkímélték a neves földmozgások.

A perben a megkérdezett szakértők súlyos hibákról számoltak be, amelyeket szerintük az épületet tartó oszlopok építésekor követtek el. Nem volt megfelelő a felhasznált beton minősége sem.

A vállalkozó azzal védekezett, hogy az építkezést a hatóságok jóváhagyták.

A török sajtó szerint a vállalkozó, Hasan Alpargün a földrengés napján az Észak-ciprusi Török Köztársaságba menekült, de egy héttel később eleget tett a rendőrségi idézésnek.

A földrengés után több mint 260 vállalkozót vettek őrizetbe Törökországban az épületek összeomlásában való felelősségük miatt.

Elolvasom a cikket