Ellenzéki sikert hozott a részleges szenátusi választás Csehországban

MH/ MTI
2024. szeptember 28. szombat. 21:18

A részleges szenátusi választásokon a 81 tagú felsőház 27 tagjáról döntöttek a választók. A hatályos szabályok szerint ugyanis kétévenként megújul a testület egyharmada. A szenátori mandátum hat évre szól.

A voksok 100 százalékának összeszámlálása alapján az Andrej Babis volt kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kilenc mandátumot szerzett. A kormánypártok közül a Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) mozgalom öt, illetve hat mandátumot mondhat magáénak. A további hét mandátumból egyet-egyet a legkülönbözőbb összetételű regionális koalíciók jelöltjei szereztek meg. Ezek többsége bejelentette, hogy a kormányoldalt fogja támogatni.

Az ANO ugyan megerősítette helyzetét, az eddigi négy szenátor helyett ezentúl 12 szenátora lesz, de a jelenleg kormányzó jobbközép koalíció többsége a cseh szenátusban továbbra is megmarad. Milos Vystrcil, a felsőház polgári demokrata elnöke szerint a kormányoldalnak – négy kormánypárt és a regionális csoportosulások szenátorai – ezentúl 59 szenátora lesz, ami a 81 tagú testületben jelentős többség.

A szenátus elnökét a hagyományosan a legerősebb frakció jelöli. Milos Vystrcil jelenlegi felsőházi elnök, az ODS tagja közölte, az ODS-STAN frakció pedig megerősítette, hogy ezt az elnöki pozíciót továbbra is meg kívánja őrizni.

A második fordulóban a választási részvétel 17,54 százalékos volt, lényegében azonos a négy évvel ezelőtti részvétellel.

Petr Fiala kormányfő, az ODS elnöke, a kormánykoalíció sikerének minősítette a választási eredményt. „Sikerült megvédenünk a szenátust mint a demokrácia biztosítékát a populisták ellen” – mondta újságíróknak. Megjegyezte: a kormánykoalíciót a megválasztott szenátorok közül 15 fogja támogatni, az ellenzéket pedig kilenc. „Ez szilárd eredmény” – szögezte le a miniszterelnök.

„Az ANO először nyert szenátusi választást, és ez számunkra hatalmas siker” – jelentette ki Andrej Babis, az ANO elnöke a választási eredményt értékelve. „Megerősödve a szenátusban, igényelni fogjuk az egyik alelnöki tisztséget” – tette hozzá.

Elolvasom a cikket