Kosárlabda: Esélytelen volt az újonc Szombathelyen

MH/MTI
2024. szeptember 29. vasárnap. 9:55
Frissítve: 2024. szeptember 29. 10:03

Kötelező házi feladat várt a nyitó fordulóban, hiszen az újonc PVSK látogatott a bajnokcsapat otthonába. Az első három negyedben még tisztességgel helyt állt a pécsi együttes, bár a szombathelyiek győzelme ekkor sem forgott veszélyben. A szünetben „csak” 18 pontos különbséggel vezetett a hazai csapat, sőt, a harmadik negyedben tíz pontra is megközelítették jóval esélyesebb ellenfelüket a vendégek – tudósított az nso.hu.

A negyedik negyedben aztán nagyon belejött a Falco, szinte szétdobták ellenfelüket a sárga-feketék, akik sorra szórták a duplákat és a triplákat, s összesen 33 pontot termeltek ebben a játékrészben – a PVSK pedig ekkorra omlott össze igazán. Az utolsó négy percre már fizikailag is teljesen elkészült erejével a vendégcsapat, a Falco pedig rendesen megszórta ellenfelét. A címvédő így végül 36 pontos különbséggel nyerte meg a találkozót, és címvédőhöz méltó rajtot vett.

FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–PVSK-VEOLIA 94–58 (27–21, 18–6, 16–19, 33–12)
Szombathely, 2930 néző. V: Földházi, Frányó, Fodor A.
FALCO: Váradi 8/6, Pongó Marcell 10/6, Clark 3, TIBY 13/3, POPOVICS 11. Csere: PERL 23/6, KELLER Á. 8, Diggs 11/9, Bognár K. 7, Kovács B., Sövegjártó, Verasztó. Edző: Milos Konakov
PVSK: Micsovics 8, Archibald 13, Plézer 2, DZSELETOVICS 13/9, PAYTON 15/3. Csere: Frank, Mokánszki 2, Antóni, Merkl 5/3, Radó, Németh A. Edző: Szrecsko Szekulovics

Elolvasom a cikket