Trump kritikával illette az Egyesült Államokban élő bevándorlókat, majd a demokrata elnökjelöltet, Kamala Harrist is támadta, aki pénteken látogatott el először az amerikai-mexikói határra a 2024-es kampánya során. Hozzátették: Trump Harrist és Joe Bident hibáztatta a bevándorlási helyzet miatt, és leszögezte a nyilvánvalót: egyes bevándorlók veszélyt jelentenek az amerikai állampolgárokra.
„Nincs nagyobb hűtlenség, mint saját nemzeted szuverenitásának kioltása a határon keresztül, függetlenül attól, hogy ki milyen hazugságokat mond” – jelentette ki Trump. A republikánus jelölt ellenfelét később „értelmi és szellemi fogyatékosnak” nevezte.
A beszéd során egy Harrist kritizáló videót is levetítettek, ami a hölgy demokrata bevándorláspolitikával kapcsolatos megjegyzéseiből áll össze. Íme a teljes beszéd:
Objektum doboz