A karácsony talán az egyetlen olyan ünnepünk, amikor legelvetemültebb embertársaink is mintha meglágyulnának. A szívek megolvadnak a fenyőgyertyák fényében, kiderül, mindenkinek van vagy volt apja, anyja, vannak vagy lesznek gyerekei, szóval, ha csak kis időre is, de összeállnak a családok. Akár tudják, akár nem, egy kétezer huszonhárom évvel ezelőtti család emléke előtt tisztelegnek. Megszületett a Megváltó, és fényt hozott a világba.
Érdemes végiglapozni a cseppet sem szégyenlősen kereszténység-, hagyomány-, korábban általánosan elfogadott emberi értékek és törvények ellenes baloldali sajtótermékeket. Hogyan is készülődtek arrafelé a Megváltó születésnapjára?
Van ugye ez a szegény ember, a saját halálának engedélyeztetéséért harcoló, az utóbbi hónapokban az országot és a világot (érthető) fájdalmával telekiabáló Karsai Dániel. Van valami félelmetes, mondhatnánk ördögi abban, ahogy az élet legnagyobb ünnepe előtt egy kétségtelenül szerencsétlen figura a méltó halálhoz való jogról beszél. Hatalmas, a ballapokat végigszántó interjúkban hirdeti a számára korlátlan szabadságot jelentő megoldást, amit ő és eszmetársai életvégi döntés jogának neveznek, és mindenféle hatóságnál követelik ennek a megerősítését. A magyar miniszterelnök év végi sajtótájékoztatóján is szóba hozták Karsai ügyét, hogy mi a véleménye erről. Orbán Viktor elegánsan válaszolt, együtt érez vele, és ha megengedi, imádkozik érte. Erre Karsai Dániel válaszolt, köszöni, de neki ennél több kell, és a kormányfő többet is tehetne ezért. Nagyjából úgy, hogy például kezdeményezi az életvégi döntésnek titulált gyilkosság törvénybe iktatását. Egyébként meg ő is imádkozik – írta Karsai.
A nagybeteg ügyvéd mellett a tőlük megszokott pimasz harciassággal kiálltak a Momentum fiatal politikusai. Népszavazást kezdeményeztek arról, hogy Magyarországon lehetőség nyíljon az aktív eutanáziára. Cseh Katalin például hosszú és meglehetősen unalmas fogalmazásban fejtette ki abbéli nézeteit, hogy a döntés a saját méltó haláláról mindenkit megillet. Nagy bekeretező mester ez a hölgy. Néhány évvel ezelőtt hasonló magabiztossággal nyilatkozott az abortuszról is, nehezen feledhetők botmixeres mondatai. Szóval, egy újabb, a karácsonyi fény helyett a pokol sötétségét megtámogató tétel a baloldaltól.
Karácsony ugyebár családi ünnep. Erre a tényre ráülve szólaltatták meg azokat a meleg párokat, akik gyerekeket örökbe fogadva „a család az család” idióta jelmondatát lobogtatva mutatják be, hogy a homoszexuális férfiak vagy a leszbikus hölgyek együttélése pont ugyanazt adja meg a kicsiknek, mint egy hagyományos család. Meg fúj, a magyar alkotmányban ott van, hogy az apa férfi, az anya nő. Micsoda elavult gondolkodásmódra vall ez. Nézi az ember a derűsen mosolygó meleg férfiakat, ülnek ott egymás mellett, jól öltözöttek, ragyognak, más képeken az úgynevezett gyerekeikkel játszanak, és azt bizonygatják, hogy a szivárványcsaládokban is éppen ugyanazt tudják előadni, mint a hagyományosokban. Hogy két apa semmivel nem kevesebb, mint egy apa meg egy anya. Mintha azt akarnák az agyunkba verni, hogy kettő az több, mint egy. Ez így is van, csak éppen nem férfi-nő kapcsolatokban. Arról nem is beszélve, az ósdi modell megalkotói képesek csak utódokat nemzeni és világra hozni. Na, erre szivárványék képtelenek.
Nem hiányozhatott a balsajtó ünnepi darabjai közül a római katolikus egyház provokálása sem. Már megint megtalálták Hodász Andrást, a kiugrott papot. A karácsony sokféle szállal kötődik az egyházhoz. Betlehem, három királyok, pásztorok, Mária, József és persze a kis Jézus. Hát hogy kerül ennek kapcsán elő már megint ez az időközben homoszexualitását is megtaláló és magát kávéfőző mesterré kiképző egykori pap? Hát úgy, hogy ilyenkor aztán kőkeményen meg kell mondani, hogy az egyház bizony, reformokra szorul. És erősen örvendeznie azon Hodásznak, hogy végre engedélyezték a melegek megáldását.
Hát, így áll össze a kép arról, hogy az istentelen, pökhendi, féktelenül liberális világ mit is gondol a karácsonyról.
A szerző író
