Celladíj

2024. október 1. kedd. 14:56

Olyannyira tele vannak az Egyesült Királyság börtönei, hogy már csupán száz a szabad férőhelyek száma. A brit kormány igyekszik megoldást találni a problémára, ezért engedélyezte a bíróknak, hogy egyes rabokat büntetésük negyven százalékának letöltése után feltételesen engedjenek szabadon. Eddig a fogvatartottakat az ítéletben foglalt időtartam felének lejárta után lehetett elengedni. Emellett a törvényhozók azt is javasolták, hogy a bírók próbáljanak a lehető legkésőbb ítéletet hozni, hátha addig felszabadulnak helyek. Ám más megoldás is terítékre került. Nevezetesen hogy az Egyesült Királyságnak Észtországtól kellene börtönöket bérelnie, hogy ha a dutyik betelnek, ne sérüljön az igazságszolgáltatás. Az észt börtönök szabad kapacitására más ország is felfigyelt. Hollandia például azért gondolkodik a bérlésen, mert kevés a börtönőrrel rendelkezik. A balti államban ezek szerint példásan visszaszorították a bűnözést, ha üresen konganak a cellák. Egy biztos, a szóban forgó létesítményeknek meg kell felelniük az Egyesült Királyság sztenderdjeinek. Azt még nem lehet tudni, mennyibe kerül most egy négyszemélyes lakrész havi bérletei díja, és mibe kóstál az egyszemélyesé. Lehet, az is fontos szempont, hogy a kiadásra váró kóter a börtön déli, napsütötte oldalán található-e…

Elolvasom a cikket