Hogy ki lesz az országgyűlési választások vesztese, még nem tudjuk, de egy biztos: nem szabad rá legyinteni! A parlamenti választásokon vesztes pártnak, kormányfő- vagy elnökjelöltnek fontos szerepe van abban, hogy az adott országban megmaradjon a nyugalom.
Jól működő demokráciákban ugyanis a vesztes pártok vezetői elismerik a választási eredményt, ha nem is könnyű szívvel, de kiállnak a kamerák és a mikrofonok elé: gratulálnak a győztes ellenfelüknek. Még akkor is, ha korábban mindenféle kemény dolgokat mondtak az ellenfelekre, például, hogy „bajba kerül az ország az ő győzelmük esetén”. Ám a választások éjszakáján nincs mese: a vesztesnek ki kell állni, el kell ismerni a vereséget és gratulálni a győzelmet.
Miért fontos ez a jogszabályokban nem szabályozott, de a fejlett demokráciákban fontos gesztus? Miért nem szabad kézlegyintéssel elintéznünk a politikai verseny veszteseit?
Amikor az alulmaradt politikusok elismerik a vereségüket, akkor – kimondva vagy kimondatlanul – a következőt üzenik a saját híveiknek: nézzétek, nem jó, hogy veszítettünk, ez nagyon sajnálatos a hazánkra nézve, de el kell fogadnunk a többség döntését, hogy a másik párt, az ellenfél miniszterelnök-jelöltje vagy elnökjelöltje kerül hatalomra. Majd négy év múlva mi fogunk győzni.
A vereség elismerésével a vesztes legitimálja a győztes sikerét. Abban persze lesz vita a sajtóban, médiában, a közösségi médiában, hogy jól döntött-e a választók többsége, de mindenki belenyugszik a választások eredményébe. Ki örömmel, ki szomorúsággal – és a verseny folytatódik tovább.
Ahol meg már sokszor láttak kormányváltást, ott semmiféle megrázkódtatással nem jár a parlamenti váltógazdálkodás. A briteknél nagyon gyorsan tud működni a hatalomváltás: a választások napját követő hajnali órákban egyértelművé vált, hogy a Keir Starmer vezette Munkáspárt (Labour) fölényes győzelmet aratott a 2024-es parlamenti választásokon. Még aznap délelőtt fogta magát a vesztes konzervatívok vezetője és az addigi miniszterelnök, Rishi Sunak és benyújtotta a lemondását a királynak. Rishi a Downing Street 10 kormányfői rezidencia előtt beszédben köszönte meg, hogy vezethette az országot és minden jót kívánt az ellenfelének, Starmernek, aki már indult is a királyhoz, aki felkérte őt a kormányalakításra. Huszonnégy óra sem telt az urnák bezárásától és már meg is volt az új kormányfő, aki haladéktalanul közzétette az új kormány tagjainak névsorát. Nem feledkezett el megköszönni a vesztes elődjének a miniszterelnöki szolgálatát.
Németországban nem zajlik ilyen gyorsan a kormányváltás, ugyanakkor a választásokon induló politikai erők többsége eddig rendszerint elismerte az eredményeket. Kivételt jelent a BSW, amely Sahra Wagenknecht vezetésével megóvta az eredményt, miután néhány ezer szavazattal maradt le az öt százalékos parlamenti küszöbtől (az óvás eddig nem járt sikerrel). Németországban ugyanakkor inkább az a gyakorlat, hogy a tartományi és szövetségi választások után a politikai szereplők elismerik a vereséget, és gratulálnak a győzteseknek.
Jó ideig az USA-ban is ez volt a helyzet, emlékezetes volt John McCain elnökjelöltnek a 2008-ban Obamától elszenvedett választási vereséget elismerő beszéde („acceptence speech”), aki egészen odaáig ment, hogy az ellenfelet kifütyülő tömeget rendre intette és egyértelművé tette, hogy az amerikai nép egyértelmű döntést hozott arról, hogy a demokrata ellenfele lesz a következő elnök. A kölcsönös tiszteletet jelzi, hogy tíz évvel később John McCain temetésén maga Barack Obama méltatta egykori ellenfelét.
Sajnos, az amerikai politikában az egymás megbecsülése, a tisztelet egyre kevésbé jellemző, általában véve is igaz, hogy kifejezetten ellenséges lett az országos politika légköre és ez kihat a választások integritására. Donald Trump nem volt hajlandó elismerni 2020-ban az elnökválasztási vereségét, a hónapokon át tartó nyugtalan időszak annyira eldurvult, hogy a választások eredményébe belenyugodni nem tudó tömeg 2021. január 6-án megrohamozta az amerikai törvényhozás épületét. A zavargásban öt ember vesztette életét. Bár kérdéses volt, hogy a következő elnökválasztás után nyugalom lesz-e, de ezúttal Trump annyira egyértelmű győzelmet aratott, hogy az ellenfelek nem óvták meg az eredményt. Ettől még az USA-ban a politikai polarizáció nagyon erős maradt.
Magyarországon a többpártrendszer visszaállítása után több országgyűlési választás rendben lement, ám a 2002-es országgyűlési választás eredménye körül már voltak éles viták. Az Orbán-rendszer 2010 óta tartó történetében fel-felvetődik a választási csalás gyanúja, de a választások éjszakáján az ellenzéki vesztes pártok többnyire tudomásul vették a vereségüket. Bár nem mindig gratuláltak a Fidesznek, nem szólítottak fel lázadásra az új hatalom ellen, az ország nyugalma pedig megmaradt.
Most, hogy ezen az országgyűlési választáson az elmúlt tizenhat év legnagyobb esélye mutatkozik Orbán Viktor vereségére, egyre több spekuláció jelent meg arról, hogy a Fidesz még vereség esetén sem adná át a hatalmat, illetve hogy Magyar Péter nem ismerné el az eredményt, hanem tüntetésekre szólítana fel, ami akár zavargásokhoz is vezethet.
Ahogy közeledünk április 12-éhez, nő a feszültség az országban. Nagyban segítené a helyzet kezelését, ha a választásokat tisztességesen, magas színvonalon bonyolítanák le, és a vesztes nyilvánosan is elismerné a vereséget, erre kérve a híveit is. Ebben az esetben az történne, mint számos nyugati országban: a választások miatt nem törnének ki zavargások, legfeljebb élénk viták és elemzések követnék az eredményt.
Ehhez azonban az is szükséges, hogy a vesztest megbecsüljük – elvégre rá is sokan szavaztak –, ő pedig meghajoljon a választók többségének szabadon kinyilvánított akarata előtt. Ha nem így történik, és a vesztes további küzdelemre szólít fel, a feltüzelt indulatok könnyen utcai összecsapásokhoz vezethetnek.
Április 12-én ne csak a győztest figyeljük, hanem a vesztest is, neki is kulcsszerepe lesz.
A szerző politikai elemző.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)
Írta az index.hu