Az ukrán elnök nagyobb elszántságra szólította fel a Nyugatot a Herszont ért csapás után

MH/ MTI
2024. október 1. kedd. 16:44

Az orosz erők tüzérségi fegyverrel eltaláltak egy piacot és egy mellette lévő tömegközlekedési megállót a megyeszékhely központjában. Zelenszkij közösségi oldalain közölte, hogy az eddigi információk szerint hat ember vesztette életét, és hatan sebesültek meg.

„A mindennapos orosz terror, a napi rendszerességű kísérletek emberéletek kioltására – mindez megállítható. Mindenképpen tartós békét kell elérni államunk és népünk számára. Ehhez az ukrán erőknek és partnereink eltökéltségének nagyobbnak kell lennie, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök azon vágyának, hogy terrorcselekményeket hajtson végre” – fogalmazott Zelenszkij. Hangsúlyozta, hogy a támadókra nehezedő nyomásnak és az Ukrajnának nyújtott segítségnek „állandónak és teljes körűnek” kell lennie.

Ivan Fedorov, a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye kormányzója a közösségi oldalakon arról tájékoztatott, hogy napközben az orosz hadsereg támadást intézett Zaporizzsja városa ellen is: az előzetes adatok szerint egy ember meghalt, és kilencen megsebesültek. Kifejtette, hogy az orosz erők hat légibomba-támadást hajtottak végre a város ellen, ahol lakóövezeteket és infrastrukturális létesítményeket ért találat.

Az orosz csapatok reggel az északkelet-ukrajnai Szumi megyét ágyúzták, egy 45 éves nő életét vesztette, férje és egy másik férfi pedig megsebesült – közölte a megyei ügyészi hivatal a Telegramon. Hozzátette, hogy délelőtt négy légibombát is ledobtak polgári infrastrukturális létesítményekre a régióban.

Vadim Filaskin, a kelet-ukrajnai Donyeck megye kormányzója azt írta a Telegramon, hogy ütközetek zajlanak Vuhledarban, ahol még 107 lakos maradt, viszont már az összes gyereket sikerült kimenekíteni. A polgármester kiemelte, hogy a harcok miatt lehetetlen segélyszállítmányokat bejuttatni az ott maradt civileknek.

Ivan Havriljuk, a védelmi miniszter első helyettese egy tévéműsorban arról számolt be, hogy az ukrán fronton harcoló orosz csapatok fölénye az ukrán hadsereggel szemben tüzérségi lövedékek tekintetében csaknem harmadára csökkent a tavalyi tél óta. Kifejtette, hogy míg az elmúlt télen a tüzérségi lőszerhasználat aránya a harctéren egy a nyolchoz volt, mára ez egy a háromhoz arányra csökkent.

Rusztem Umerov védelmi miniszter bejelentette, hogy nyolc helyettese közül négyet menesztett. Közölte azt is, hogy megreformálják a védelmi beszerzési rendszert.

A kormány keddi ülésén engedélyezte a katonai egységek parancsnokainak, hogy közvetlenül, a hadkiegészítő központok bevonása nélkül vegyenek fel önkénteseket az alakulatukhoz – tájékoztatott a védelmi tárca sajtószolgálata.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, keddi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 654 ezret, az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek egyebek mellett kilenc orosz harckocsit, 33 tüzérségi fegyvert és 98 drónt.

Elolvasom a cikket