Magyarország mindig élen járt a szegénység elleni küzdelemben

MH/ MTI
2024. október 1. kedd. 19:06

Az államtitkár az Európai Roma Platform és a Régiók Európai Bizottságának ülésére érkezett a belga fővárosba, ahol a magyar uniós elnökség keretében 32 ajánlást tartalmazó tematikát mutatott be, amelyek segíthetik a területi egyenlőtlenségek csökkentését. Kiemelte, hogy tematika egyik fontos pontja annak az elősegítése, hogy „bárhol is éljenek a tagországok területein, az emberek ugyanúgy hozzáférhessenek a minőségi szolgáltatásokhoz és a komfortérzetüket javító intézkedésekhez”.

Mint mondta, a Régiók Európai Bizottságának ülésen a bizottság tagjai nagyon nyitottak voltak a területi különbségek csökkentésére és arra a célkitűzésre is, hogy a digitalizáció előnyeit mindenki élvezhesse korra és lakóhelyre való tekintet nélkül.

Sztojka Attila beszámolt arról is, hogy a Roma Platform ülésén „sajnálatos incidens” történt, mivel a rendezvény keretében „néhány magát civilnek tartó, de saját bevallásuk szerint is a Soros-hálózathoz tartozó” személy számára piros lapot mutattak fel. „Felhívtam a figyelmüket arra, hogy olyan kérdéskörről beszélünk, amely túlmutat a politikán. A romaügy nem politikai vagy ideológiai kérdés, hanem a közösségünk értékeinek a hangsúlyozását jelenti” – számolt be az államtitkár.

Sztojka Attila emlékeztett arra, hogy 2011-ben, az Európai Unió magyar elnökségének keretében Magyarország tűzte zászlajára a szegénység elleni küzdelmet és azon belül a romák társadalmi befogadását, integrációját szolgáló intézkedéseket. Ennek nyomán készültek el a tagállamokban a romákat érintő stratégiák, amelyek megvalósítása kötelezettséget ró a tagállamokra.

Az államtitkár szerint az Európa Unió Alapjogi Ügynökségének felmérése alapján Magyarországon a legmagasabb a romák foglalkoztatási szintje. „Ez nem azt jelenti, hogy megállhatunk, van még feladatunk, de azt gondolom, hogy azok a módszerek és szakpolitikai intézkedések, amelyeket a 14 évben Magyarország bevezetett, példaértékű Európa-szerte, mivel hatékonnyá tette a romák társadalmi integrációját” – jelentette ki. Hozzátette, hogy más tagállamokban kisebb javulások tapasztalhatók ezen a téren, de rendszerszintű változás nem történt. Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet, hogy „bár komoly nehézségekkel küzd az Európai Unió, de nem fordíthatja el a fejét azokról a közösségekről, amelyek az európai értéket jelentik”.

„Európa identitása a közösségeiben van, és a közösségektől való elfordulás Európa hanyatlását is jelentheti. Ezért is szorgalmazzuk azt, hogy a területi egyenlőtlenségek csökkentését szolgáló ajánlást fogadják el a tagállamok” – hangsúlyozta.

Sztojka Attila szerint a Magyarországtól visszatartott uniós források nem befolyásolják a kormány esélyteremtő politikájának alakulását.

„Az a célunk, hogy Magyarországon bárki bárhol is éljen, ugyanolyan esélyekkel rendelkezzen. A nekünk jogosan járó forrásokra igényt tartunk, azok egy része rendelkezésre is áll. Az elkövetkező időszakban rengeteg programot fogunk indítani, amelyek által a 2011-ben elkezdett folyamatot gyorsítópályára helyezzük” – zárta nyilatkozatát az államtitkár.

Elolvasom a cikket