A komáromi erődrendszer ugyan 1848-ban a szabadságharc kitörésekor még nem készült el teljesen, ám az addig megépített védvonalak is ellenálltak 1849 telén, illetve kora tavaszi hónapjaiban az osztrák próbálkozásoknak a sikeres tavaszi hadjáratig, amelynek eredményeként április 22-én mentette fel a Görgei Artúr vezetésével érkező magyar sereg. Négy nappal később, az első komáromi csata során sikeresen áttörték az ostromgyűrűt. Mindez Görgei szőllősi fegyverletétele után is óvatosságra intette a császári sereget, hiszen a korábbi ostromhoz képest a várőrség jóval erősebb, a sáncrendszer kiépítettebb volt.
– Tényleges ostrommal nem is próbálkoznak meg az osztrákok, a szokásos olcsó megoldásra törekednek. Klapka augusztus 3-i kitörését követően egészen Győr környékéig előretörnek a magyar csapatok, amit augusztus 15-én ürítenek ki, majd mennek vissza a komáromi sáncok mögé. Az osztrák csapatok és az odarendelt orosz Grabbe-hadosztály ekkor kezdi meg az erődrendszer körbevételét. Az ostromsereg inkább csak megfigyelő seregként viselkedik, mert létszámában talán nem is erősebb a Komáromot védőknél, ráadásul ők a sáncok, a bástyák és a kazamaták biztos védelmében tartózkodnak, ezért eleinte a megadás érdekében dörgedelmes felszólításoknál többre nem vállalkoznak. Kiküldik terepszemlére az osztrák vezérkar helyettes vezetőjét, a császári, királyi tűzérség parancsnokát, valamint a műszaki szolgálat parancsnokát, akik megállapítják, hogy szétlőni, majd újraépíteni az erődöt akkora költséggel járna, ami megfektetné a birodalmi költségvetést, és amellett érvelnek, hogy inkább alkudozás útján szerezzék meg az erődöt.
Az erődrendszer 1849-ben
A komáromi vár a XIX. század elején a napóleoni háborúk során jelentősen felértékelődik, mivel a franciák sikeres hadjárattal a császárvárost, Bécset is elfoglalták 1809-ben. I. Ferenc császár udvartartásával ekkor Komáromban talált menedéket, melyet előzőleg nagy sietve megerősítettek. A császár itt döntötte el, hogy Komáromot a birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell kiépíteni, alkalmassá akarják tenni egy 200 000 fős véderő befogadására.
Az erődrendszer kialakítása 1827-ben indult és 1839-ig korszerűsítették az Öreg- és az Újvárat, megkezdték a várost nyugatról védő Nádor-vonal és a keleti irányból védő Vág-vonal kiépítését. Az Ó- és Újvár helyrehozatala mellett a terv tartalmazta a Duna jobb partjának erődítési elképzeléseit is. A már meglévő jobbparti hídfőerőd a Szent Péter palánk (a későbbi Csillagerőd) mellé két másik fa-föld szerkezetű erődöt is terveztek. Egyet a koppánymonostori Homokhegyen, egyet pedig a Nagyigmánd felé vezető út mellett, Komárom déli kijáratához. Az építés tervszerű folyamatát az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei megszakítják, ám a vár magyar kézre kerülésével, annak első parancsnoka Majthényi István alezredes azonnal hozzálátott a vár megerősítéséhez és a város védelmének megszervezéséhez, míg Klapka május 28-án parancsba adta egy kazamatákkal ellátott új erőd építését az osztrákok által már korábban kiszemelt helyen, a Homokhegyen. Ha a tervek megvalósításához elegendő idő lett volna, úgy a sáncban elhelyezett lövegek tüzükkel lezárhatták volna a Bécs felé vezető utat, tűz alatt tarthatták volna a Nádor-vonal előterét és megközelíthetetlenné tették volna a Dunát. A bécsi út lezárása érdekében Klapka megkezdte az osztrákok által is tervezett két védmű, a Monostori erőd és az Igmándi sánc építését is, természetesen csak rohammunkával, fából és földből sietősen megalkotva.
A vár átadásának első feltételei
Az már önmagában is érdekes, hogy az őrség az első feltételek kidolgozásakor úgy ítélte meg, Komárom elég sokat érhet ahhoz, hogy bátrabb követeléseket fogalmazzon meg.
– A vár átadásának szeptember 1-én elküldött feltételei között ott szerepel az általános amnesztia a teljes hadseregnek és az egész nemzetnek, a papírpénzek beváltása, ami 42 millió forintnyi Kossuth-bankót jelentene, szabad külföldre távozást, a várőrség szabad elvonulását, amit I. Ferenc József császárnak személyesen kellene aláírnia. Egyúttal közlik, hogy ellenkező esetben készek a végsőkig harcolni. (A követelések olvastán nem csodálkozhatunk azon, hogy Széchenyi István Klapkát később okos lottériásnak nevezte.) Azt lehetett tudni, hogy mindez így, teljes egészében elfogadhatatlan az osztrákok számára, hiszen korábban, kedvezőbb körülmények között sem fogadták el a feltételeket, egyetlen erőd kedvéért nyilván nem teszik meg. Ugyanakkor mutatja, hogy Klapka és a haditanács megítélése szerint érdemes nagyot követelni, mert akkor van miből engedni.
Klapka György tábornok
Fotó: Sterio Károly vízfestménye
Okkal merül fel, hogyan lett Klapka György a várparancsnok, aki a tavaszi hadjárat során kiváló hadászati terveket készített, s bár a harctéren nem bizonyult elszánt parancsnoknak, ám tapasztalata alapján inkább harctéri feladatokat várhattak el tőle, míg a korábbi várparancsnok, Török Ignác a megelőző ostrom során kiválóan ellátta a várrendszer védelmét.
– A tavaszi hadjárat végén Görgei a hadügyminisztériumba küldi Klapkát, hogy helyettesítse őt, és az az elsődleges feladata, hogy a jövendőbeli hadjárat tervét dolgozza ki. Ezt el is készíti május 20-21-re, amely a Komárom körüli összpontosítással számol. Ebben a tervben pedig ő a komáromi erődnek, illetve az itt összpontosítandó erőknek a parancsnoki posztját nézi ki magának. Így kerül Komárom élére 1849 májusában. Amikor július 2-án a komáromi csatában Görgei megsebesül, akkor felmerül, hogy Klapka, mint rangidős vezesse le a sereget a szegedi összpontosításhoz, de addig-addig húzza az időt, amíg Görgei nem lesz jobban, és végül ő vezeti le a magyar fősereget Arad irányába. Klapkának egyébként van ilyen jellegű képzettsége, hiszen a császári, királyi bombászkarnál, vár- és erődtüzérségnél kezdi a katonai pályafutását, valamint magyar királyi testőrként összfegyvernemi képzést kap, tehát a képzettsége lehetővé teszi, hogy egy ilyen erőd védelmét is irányítsa.
A szeptember 1-i első követelés megfogalmazása után egy hosszú, de folyamatosan zajló alkudozás indult meg.
– Szeptember 12-én veszi át Laval Nugent táborszernagy az ostromsereg parancsnokságát, aki azonnal leszögezi, hogy az egész országra kiterjedő követeléseket azonnal adják fel, a várőrségre vonatkozó feltételeket pedig kérvényként terjesszék fel a császárhoz. Klapka tudja, hogy nemcsak az ostromlókat, de a várőrséget is szorítja az idő, ezért 14-én javasolja a haditanácsnak, hogy ejtsék az első négy pontot, és már ezek alapján folytatják tovább a tárgyalásokat. Nugent még megpróbál keménykedni, ő azt javasolja a fővezérségnek, hogy ostrommal vegyék be az erődöt, de szeptember második felére eljutnak addig, hogy mik azok a feltételek, amelyekben ténylegesen meg lehet állapodni. Ebben már konkrétan a várőrség tagjaira vonatkozó feltételek szerepelnek: a szabad elvonulás, az amnesztia, a külföldre távozás lehetősége, az egyhavi illetmény a tiszteknek, illetve a tíznapi a legénységnek, a Komáromban kibocsájtott bankjegyek és utalványok elfogadása, továbbá mindezek császári ratifikálása.
Bécs sietett, mert az évfordulón akasztani akart
Nugent ezeknek a feltételeknek egy részét is visszautasította, ám az egyezkedést meglepő fordulat oldotta meg, amelyről Klapkáék persze nem tudhattak.
– A császári oldalon október 6-án, az előző évi bécsi forradalom kitörésének az évfordulóján, amikor a hadügyminiszter, Latour is életét vesztette, akarják a magyarországi megtorlások legkönyörtelenebb intézkedéseit végrehajtani. A kiszemelt időpont pedig vészesen közeledik, ezért szeptember 25-én Ferenc József megbízza Haynaut, hogy személyesen tárgyaljon Klapkával és a várőrség képviselőivel. Két nappal később már meg is történik a megállapodás, amit Herpálypusztán kötnek meg. Klapka az eseményen nem vesz részt, mert úgy gondolja, hogy jobb, ha az erőd parancsnoka Komárom falai között marad.
A rendőri megfigyelés nem maradt el
A megegyezést követően október 2-án kezdődött meg a várrendszer átadása, amely két napot vett igénybe.
– A várőrség több mint húszezer tagjából mindössze száz-kétszáz között lehet azok száma, akik vállalhatják a külföldre távozást, hiszen ehhez a nyelvtudás mellett megfelelő anyagi háttér is szükséges. A többiek hazatérve elvileg büntetlenséget élveznek, azonban a kapitulációs egyezmény, valószínűleg figyelmetlenségből, egyetlen egy dolgot nem köt ki, hogy az újoncköteles korosztályok tagjai sem sorozhatók be. Ezt pedig ki is használják az osztrákok, és alattvalói kötelességként azok közül, akik egyébként a mozgósítható korosztályhoz tartoznak, nagyon sokakat besoroznak az osztrák hadseregbe. Pontos számokat nem ismerünk, de nagy felháborodással jár az intézkedés, 1850-ben Klapka egy Haynaut megszólító nyílt levélben tiltakozik ez ellen. Az amnesztia ellenére a tiszteket rendőri megfigyelés alatt tartják, és a legkisebb gyanú esetén is komoly vegzálást szenvednek el. Elegendő, ha valaki egy korábbi honvédtiszttársával találkozik, máris felvetődik az összeesküvés vádja, amely nyomán házkutatás, iratok elkobzása következik, begyűjtik az egyébként engedéllyel tartott fegyvert. Egy olyan személyről tudunk, aki a várőrség tagjai közül áldozatul esik később a hatóságok fellépésének. Johann May tűzértiszt 1851-ben belekeveredik a Mack József alezredes által kezdeményezett összeesküvésbe, és bécsi fogsága során annak érdekében, hogy semmilyen módon ne kényszeríthessék vallomásra, börtöncellájában vajjal keni be ruháját, és szalmazsákját magára gyújtva öngyilkos lesz. Ezt a jelenetet eleveníti fel a Szirmok, virágok, koszorúk című film.
Később sok kritika érte Klapkát, hogy kitartóbb egyezkedéssel sokkal több eredményt kiharcolhatott volna, az a vád is érte, hogy az egész országra kiterjedő amnesztiát szalasztott el.
– Nem hiszem, hogy ez reális megközelítés, úgy fogalmaznék, hogy minden valós lehetőséget kihasználnak a védők. A várőrség tagjai amnesztiát kapnak, a szabad elvonulás mellett szabad külföldre távozás szerepel a megállapodásban, valamint ötszázezer forintig beváltják a várőrség által kibocsájtott utalványokat, továbbá az ingó- és ingatlanvagyon biztosítása is bekerül a feltételek közé. Komáromhoz hasonló feltételeket csak a velencei erődrendszer védői tudnak kiküzdeni maguknak 1849 augusztusában, ami jól érzékelteti, milyen jelentősége is van Komáromnak a császári, királyi hadvezetés szemében. A közvélemény egy része viszont október 6. után valóban úgy érzi, hogy Klapka túl olcsón adja meg magát, emiatt még az emigrációban is kap hideget-meleget a radikálisabb tisztek részéről. Szokás szerint azonban a közvélemény végül beéri egyetlen árulóval, akinek a szerepét Görgeire osztják, és a nemzeti köztudatba Klapka alakja már úgy vésődik be, mint a komáromi hős, aki kiharcolta, amit lehetett.
