Lomnici Zoltán: Amerika gondnokság alá vette az Európai Uniót

Az orosz-ukrán fronton állóháború alakult ki – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában ifjabb Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász megjegyezte, ez az állóháború olyan patt helyzet, amit az amerikai elnök által képviselt eszmék nem képesek kimozdítani a jelenlegi helyzetből.

Kiemelte, Zelenszkij az akadályát képezi a béketárgyalások megkezdésének, az ukrán elnök nem akar engedni, minden területet vissza követel, a Krímet is.

Hozzátette, fontos, hogy az amerikai választási kampányban milyen szerepe lesz Ukrajnának. „Ha a Fehér házban váltás lesz, akkor kérdés, hogy Zelenszkij elfogadja-e az esetleges új vezetéstől azt az üzenetet, hogy szedje a sátorfáját vagy hirtelen szuverén lesz és azt mondja, hogy neki Amerika ne diktáljon”- mondta a szakember.

Kiemelte, az Európai Unió a háború vesztese. A 12 szankciós csomagot az EU foganatosította, az USA úgy tud nevető harmadikként részt venni ebben a projektben, hogy végig nézi az EU ballépéseit, bukdácsolásait és kendőzetlenül beszél az ügy gyümölcsöző jellegéről az amerikai külügyminiszter.

Lomnici Zoltán elmondta, ha vége a háborúnak, akkor az ukránok és az oroszok az emberáldozatokat, az EU pedig a gazdasági mélyrepülést spórolhatja meg.

Kifejtette, a jelenlegi brüsszeli elit leváltása egy illúzió. Az EU nagyon lassan reagál mindenre, ha van is önálló külpolitikája az is rossz és hibás.

„Ha az Európai Unió vezetéséről beszélünk, akkor olyan, mint a rossz hülye gyerek, kapcsolatuk olyan, mint a gyám és a gyámolt esete. Ezt bizonyítja az is, hogy Pressmann úgy viselkedik Magyarországon, mint egy helytartó” – mondta a szakember.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket