Szilágyi Zsófia filmjével indul a filmfesztivál Szegeden

MH/MTI
2024. október 2. szerda. 17:45

Az október 12-ig tartó fesztivál versenyprogramjában kilenc nagyjátékfilm, hat dokumentumfilm és 22 rövidfilm szerepel. A zsűri ezek közül választja ki a fődíjast és a kategóriák legjobbjait.

A zsűri elnöke idén is a több mint harminc játékfilmet, televíziós filmet, dokumentumfilmet, rövidfilmet és koncertfilmet jegyző Szabó Gábor. Mellette a rendezőként és forgatókönyvíróként is dolgozó Hartung Attila, Mécs Mónika producer, valamint Csepeli Eszter operatőr vesz részt a testület munkájában.

A három főből álló kritikusi zsűrit Mesterházy Lili filmkritikus, a Verzió Filmfesztivál munkatársa és a Revizor szerzője; Szíjártó Imre, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Film- és Médiatudományi Tanszékének vezető oktatója és Kovács Gellért „filmszerész” alkotja.

A nemzetközi versenyprogram és a Magyar Operatőrök Hete mellett a filmszerető közönséget számos egyéb tematikus vetítés, workshop, könyvbemutató várja. A fesztivál programjában két beszélgetés is szerepel: Lénárt András egyetemi oktatóval a közelmúltban megjelent Mozgóképes múlt – Közelítések a film és a történelem kapcsolatához című könyve kapcsán Szabó Gábor folytat diskurzust a történelem és a film kapcsolatáról Kovács Gellért filmkritikus moderálása mellett, míg Női szemmel címen Mesterházy Lili filmkritikus női alkotókkal beszélget a színpadon.

Elolvasom a cikket