Nem mindegy, mit iszunk

Ha röviden akarjuk összefoglalni a portál által idézett kutatás eredményeit, akkor azt mondhatjuk, a legbiztosabb, ha mindenki marad a víznél, és inkább hanyagolja a gyümölcsleveket és a kávé fogyasztását, azonban a helyzet nem ilyen egyszerű.

Habár a legnagyobb kockázati tényező a sztrók szempontjából a magas vérnyomás, azonban a megelőzésében sokat segíthet az életmódunk. A megvizsgált adatok alapján a szakértők arra jutottak, hogy napi négy kávénál többet fogyasztók fokozott kockázatnak vannak kitéve, azonban fontos megjegyezni, hogy magának a kávénak emellett vannak pozitív hatásai is.

Az üditők esetében is komplex a kérdés, de a tanulmány azt találta, hogy a rendszeres cukros, leginkább pedig a cukros és szénsavas üditőket fogyasztók akár 20 százalékkal is nagyobb kockázatnak lehetnek kitéve, így itt is érdemes mértéket tartani. Ahogy azt is érdemes figyelembe venni, hogy nem minden gyümölcslé egyforma, természetesen a frissen facsart levek több egészségügyi előnyt nyújtanak, mint a koncentrátumból készült társaik.

Elolvasom a cikket