A Nature Medicine szaklapban közzétett kutatás során összesen 132 gyógyszert teszteltek 27 glioblastomában szenvedő beteg szövetén. A szakértők meglepő módon azt találták, hogy néhány antidepresszáns képes hatékonyan gátolni a rákos sejtek növekedését: ezek közül is kiemelkedett a vortioxetin elnevezésű szerotonin modulátor.
Michael Weller, a Zürichi Egyetemi Kórház neurológusa szerint a vortioxetin előnye, hogy biztonságos és nagyon olcsó, összetevői révén pedig képes aktiválni egy olyan reakciósorozatot, amelynek révén meg lehet állítani a sejtosztódást, ami alapvetően a rák növekedésének és terjedésének elsődleges módja.
Az emberi szöveteken való tesztelés és a számítógépes szimulációk után egereken is bevetették a kezelést: az eredmények pedig azt mutatták, hogy 38 nappal a glioblastomás daganatok beültetése után a vortioxetinnel kezelt csoportban szignifikánsan kisebb volt a tumornövekedés és az invazivitás, mint a többi esetben.
A vortioxetin-csoport túlélési aránya 20-30 százalékkal meghaladta a kemoterápiás kezelést kapó csoportokét, ráadásul nemcsak rövid, hanem hosszú távon is.
A kutatók hangsúlyozták, hogy még rengeteg vizsgálatot kell lefolytatniuk, amíg megkezdődhet a készítménnyel történő kezelés, és azt is jelezték, hogy egyelőre nem tekinthető gyógymódnak, így óva intettek az „otthoni terápiától.”
A glioblastoma az egyik leghalálosabb tumorféle, az agytumorok közül a leggyakoribb. A diagnózis után a betegek átlagosan 15 hónap alatt feladják vele a küzdelmet. Az igazán problémás velük kapcsolatban az, hogy míg a többi tumoros rákfajta túlélési esélye viszonylag magas, ha időben elkapják a daganatot, a glioblastomát szinte mindig az utolsó stádiumban sikerül csak felfedezni, amikor a túlélési esélyek már igencsak csekélyek.