Csaba Gábor: A magyar elnökség prioritása a kultúrához való hozzáférés javítása

MH/MTI
2024. október 2. szerda. 23:49

Az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztje rendkívüli lehetőséget kínál a magyar „kultúrkiválóság”, a gazdag magyar kulturális örökség bemutatására. Ebben a félévben a magyar elnökség jegyében csak Brüsszelben körülbelül száz rendezvényt szerveznek – tájékoztatott.

Kiemelte: Magyarország elkötelezett amellett, hogy az elnökségi időszak végén a tanács olyan következtetéseket fogadjon el, amelyek a kultúrához való hozzáférés javítására és elősegítésére összpontosítanak. Elmondása szerint ez részben azt jelenti, hogy a fiatalok bárhol is éljenek, úgy nagyvárosban, mint vidéken, hasonló eséllyel tudjanak hozzáférni a minőségi kultúrához. A magyar uniós elnökség emellett a kultúrához való hozzáférés javításában kiemelten gondol a fogyatékossággal élő emberekre is – emelte ki.

„Nagyon fontos, hogy ezt a fajta versenyhelyzetet kiegyenlítsük” – fogalmazott.

Mindenkinek az az érdeke, hogy az ilyen jellegű különbségek eltűnjenek, vagy a lehető legkisebbre csökkenjenek – mondta Csaba Gábor, majd úgy fogalmazott: „azokat a módokat próbáljuk megtalálni európai szinten, amelyekkel ezek a különbségek mérsékelhetők. Ez egy jó ügy, amely egyesítő erővel bír a teljes Európai Unión belül.”

Elmondta továbbá, hogy csütörtökön az Európai Parlamentben kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Bank kortárs gyűjteményéből. A kiállítás anyagában absztrakt, modern műfajban olyan témákat jelenítenek meg, mint a munka és a szabadidő kapcsolata vagy a férfi-nő szerep a modern társadalomban. Mindezek fontos elemei az interkulturális párbeszédnek – mondta.

Csaba Gábor a brüsszeli Liszt Intézetben tartott szerda esti kulturális eseménnyel, a Dalinda énekegyüttes koncertjével kapcsolatban azt mondta: a népzene döntő szerepet játszik a kulturális identitás megőrzésében. Megtestesíti a közösségek értékeit, történelmét és hagyományait, ezáltal hozzájárul a kulturális örökség megőrzéséhez. A népzene nemcsak örömet szerez, hanem fontos társadalmi és kulturális funkciókat is betölt, ugyanis elősegíti az emberek közötti kapcsolatokat – emelte ki.

A kultúra összekötő kapocs, az európai országokra is ráfér, hogy mélyebben megismerjék egymást, mert az Európai Unió teljes tagállami közössége ezáltal lesz igazán élő, szerves és jól működő – tette hozzá nyilatkozatában a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára.

Kovács Zsófia, a brüsszeli Liszt Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta, a Dalinda a cappella trió énekesnői – Nádasdy Fanni, Paár Julianna és Tímár Sára – mindannyian a magyar népzene elkötelezettjei. Zeneiségükben arra törekednek, hogy a népdalokhoz szükséges hiteles, ösztönös éneklési stílust modern formában, több szólamban, érzékenyen átdolgozva vigyék színpadra.

A koncert a budapesti Müpával együttműködésben, az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége kísérőrendezvényeként valósult meg – tette hozzá.

Elolvasom a cikket