Több ezren tüntettek Bécsben az FPÖ esetleges kormányra kerülése ellen

MH/MTI
2024. október 4. péntek. 8:07

A dpa hírügynökség pénteki közlése szerint a szervezők mintegy 25 ezerre becsülték a belvároson átvonuló, a parlament előtt véget érő tüntetésen részt vevők számát, míg a rendőrség nem közölt adatokat.

Az FPÖ a szavazatok mintegy 29 százalékát szerezte meg a választáson, és koalíciós partnerre lesz szüksége ahhoz, hogy a parlamenti mandátumok többségének birtokában kormányozhasson.

A parlamentbe bejutó pártok azonban mind ez idáig elzárkóztak attól, hogy koalícióra lépjenek az FPÖ-vel.

Karl Nehammer osztrák kancellár kedden arra kérte Alexander van der Bellen szövetségi elnököt, hogy a jobboldali pártnak kínálja fel a kormányalakítás lehetőségét.

A Nehammer vezette konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) ugyanakkor jelezte, hogy csak abban az esetben hajlandó kormánykoalíciót alakítani az FPÖ-vel, ha a párt jelenlegi vezetője, Herbert Kickl nem kap tisztséget a kabinetben.

Van der Bellen pénteken folytat megbeszéléseket a parlamenti pártok vezetőivel. Az ÖVP 26,5 százalékkal a második helyen végzett a választáson. A harmadik helyezett Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) szövetkezve azonban csupán egyetlen mandátumnyi többségük lenne a parlamentben, ezért elemzők szerint stabilabb lenne a parlamenti többség, ha a liberális NEOS-szal is kiegészülne a koalíció.

Elolvasom a cikket