Ennyi pénzt mentett meg eddig az új törvénycsomag az online bűnözőktől

MH/ MTI
2024. október 4. péntek. 11:32

A kormány kiemelten kezeli az online csalásokkal szembeni fellépést. Ennek eredményeként az IM kezdeményezésére, együttműködésben a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a jegybankkal és a Magyar Bankszövetséggel idén tavasszal a parlament törvénycsomagot fogadott el.

Ezzel augusztus elsejétől lehetővé vált, hogy a hatóságok a pénzintézetekkel együttműködésben a törvény adta lehetőségekkel hatékonyan lépjenek fel az online csalókkal szemben – írták.

A közleményben idézték Tuzson Bence igazságügyi minisztert, aki úgy fogalmazott: „Augusztus elseje óta már több mint 240 millió forint értékben sikerült a bankoknak és a hatóságoknak visszatartani a magyar emberektől online kicsalt pénzeket.

Mindez azt mutatja, hogy a tavasszal elfogadott törvénycsomag működik, és sikerült egy olyan eszközt adnunk a hatóságok kezébe, amely lehetővé teszi, hogy a bankokkal közösen meg tudják állítani a kicsalt pénzek továbbutalását.” Fontos kiemelni, hogy a csalók napról napra új technikákat fejlesztenek ki, amelyekhez a jogrendszernek és a hatóságoknak is folyamatosan alkalmazkodniuk kell.

Az Igazságügyi Minisztériumban külön munkacsoport foglalkozik ezekkel az ügyekkel – tették hozzá. A munkát tovább folytatjuk, októberben egy újabb törvénycsomag benyújtása várható, amely – egyebek mellett – a sértettek kárának megtérülése területén fog számottevő előrelépést eredményezni – fogalmazott Tuzson Bence.

Az online bűnelkövetéssel szembeni fellépésben fontos szerepet tölt be a Kiberpajzs Program (kiberpajzs.hu), amely a kormányzati szervek és a pénzügyi szolgáltatók közös fellépését teszi lehetővé. Ezt a munkát erősíti és teszi még hatékonyabbá a Tuzson Bence igazságügyi miniszter kezdeményezésére létrehozott és az IM által koordinált munkacsoport, amely az online bűncselekményekkel szembeni jogalkotási feladatokat fogja össze – áll a tárca közleményében.

Elolvasom a cikket