Legkevesebb hetven embert mészároltak le

MH/MTI
2024. október 4. péntek. 22:01

„Megdöbbentett bennünket a csütörtökön Haiti Artibonite megyéjének Pont Sondé nevű városában elkövetett bandatámadás” – írta közleményében Thameen Al-Kheetan szóvivő.

Legalább tizenhat másik ember súlyosan megsebesült a csütörtök hajnalban elkövetett támadásban, közöttük a banda két tagja, akik tűzpárbajt vívtak a rendőrökkel – közölte az ENSZ. A banda tagjai a jelentések szerint legkevesebb negyvenöt házat és harmincnégy járművet gyújtottak fel, menekülésre kényszerítve a lakókat.

„Ez a védtelen nők, férfiak és gyermeket ellen elkövetett gyűlöletes bűncselekmény nem csak az áldozatok, de az egész haiti nemzet elleni támadás” – írta az X-en Garry Conille miniszterelnök.

A közösségi médiában csütörtökön megosztott hangüzenetében a Gran Grif vezetője, Luckson Elan, akit az Egyesült Államok a múlt hónapban sújtott szankcióval az emberi jogok súlyos megsértésében való részvétele miatt, az államot és az áldozatokat okolta a támadásokért, azzal vádolva a lakosokat, hogy nem reagáltak arra, amikor a katonáit a rendőrség vagy őrjáratok megölték. „A Pont Sondé-i lakosok a hibásak. Ami Pont-Sondéban történt, az az állam hibája” – mondta.

Pont Sondé fontos rizstermesztő vidék a Haiti éléskamrájának tartott Artibonite megyében, és fontos csomópont a főváros, Port-au-Prince és Cap-Haitien között.

A súlyos erőszakcselekmények miatt Artibonite megyében élelmezési válság alakult ki, a lakosság fele szenved komoly élelmiszerhiánytól, Port-au-Prince-ben pedig ezreket fenyeget éhínség.

Jimmy „Barbeque” Cherizier bandavezér, aki a fővárosban tevékenykedő bandák szövetségének szóvivője, egy videóban közölte, hogy a támadás része volt annak a tervnek, amellyel meg kívánják akadályozni, hogy Artibonite élelemmel lássa el az országot.

A konfliktus miatt a belső menekültek száma meghaladta a 700 ezret – számuk fél év alatt majdnem megduplázódott, annak ellenére, hogy az ENSZ támogatásával a haiti kormány kérésére többnemzetiségű missziót (MMAS) vezényeltek a karibi országba, hogy segítsen a rendőrségnek a rend helyreállításában.

Az ENSZ szeptember végi becslése szerint 3661 embert öltek meg a konfliktusban január óta, azaz naponta tizenhárom embert.

Elolvasom a cikket