Már többször megjósolták az ukrajnai háború végét, de a tények azt mutatják, hogy ezek az előrejelzések nem teljesültek, vagyis a fegyverropogás tovább folytatódott, illetve most is tart tőlünk keletre.
Most is elég kockázatos a zavaros ukrajnai helyzetben bármilyen prognosztizációt felvállalni, azért azt mégis komolyan kell venni, hogy Ukrajna talán legelszántabb, legbőkezűbb patrónusa nyíltan hátat fordított a kijevi rezsimnek.
Történt ugyanis, hogy a lengyel védelmi miniszter olyan bejelentést tett, amelyre még a legfelkészültebb politikai jósok sem mertek gondolni. Wladysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter ugyanis egyértelműen, ellentmondást nem tűrő hangon bejelentette: hazája mindaddig blokkolni fogja Ukrajna európai uniós csatlakozását, amíg Kijev nem engedélyezi a volhínai mészárlás áldozatainak exhumálását.
Volhínia ügyének rendezetlensége folyamatosan mérgezte a lengyel-ukrán kapcsolatokat. Ugyanakkor az ukrajnai háború kirobbanása után Varsó érdeke azt diktálta, hogy a szőnyeg alá söpörje a lengyel lakosságnak a második világháború alatti lemészárlását. Az ukrán nacionalisták által elkövetett népirtásnak az ügyét eddig felülírta a lengyelek hagyományos oroszokkal szembeni antipátiája.
A volhíniai körzet a történelmi Lengyelország területén fekszik – ma Nyugat-Ukrajnához tartozik –, a második világháború alatt a megszálló náci német csapatokat kiszolgáló ukrán fasiszták válogatás nélkül legalább 150 ezer lakost, főként idős embereket, nőket, gyerekeket a lehető legbestiálisabb módon megöltek. A halottakat jeltelen tömegsírba temették el.
A borzalmak tavalyi 80. évfordulóján, a helyszínen Andrzej Duda lengyel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök emlékezett meg az áldozatokról. Az esemény előtt a háttérben a lengyel diplomácia erős nyomás alá helyezte az ukrán vezetést, hogy végre engedélyezze az áldozatok exhumálását és méltósággal való eltemetését.
Tulajdonképpen már az is kész csoda, hogy Zelenszkij belement a közös megemlékezésbe, de az exhumálást nem engedélyezte. Mindeddig ugyanis a kijevi rezsim mindent megtett, hogy még csak szóba se kerüljön Volhínia neve. A 2014-es események – az amerikaiak közvetlen beavatkozás révén puccsal távolították el a törvényesen megválasztott Viktor Janukovics elnököt – életre keltették a náci múlt szellemeit. Azóta pedig már állami szintre emelkedett a szovjet csapatok ellen harcoló nácibarát ukránok dicsőítése, mindezt aktualizáltak, átírták a történelmet és egy oroszellenes „sztaniolpapírba” csomagolták.
Az egész ügynek a szőnyeg alatt tartása elemi érdeke a regnáló kijevi vezetésnek. Zelenszkij ugyanis egy napig sem maradhatna hatalmon, ha egy tisztességes eljárásban feltárnák, hogy mi is történt több mint nyolc évtizede Volhíniában. Most már ugyanis az oroszellenesség a rendszer identitásnak az alapjává vált. Ami azt is jelenti, hogy minden megengedhető és elfogadható, ami oroszellenes.
Most viszont több szempontból is megérett az idő arra, hogy Lengyelország, amely a leghangosabb szószólója volt Ukrajna uniós csatlakozásának, hátat fordítson pártfogoltjának.
Fordulni látszik ugyanis a kocka. Az orosz csapatok sorozatos harci sikerei még a legvérmesebb ukránbarát politikusokat is kezdi ráébreszteni arra, hogy Kijev ezt a háborút elvesztette. Valahogy ki akarnak jönni ebből a felelőtlen elköteleződésből.
A mostani varsói globalista, Brüsszelt imádó kormánynak más szempontjai is vannak. A választási ígéreteiből semmi sem lett. Az európai jobboldali „hullámverés” sem kedvez neki, mert ezekre a tarajokra akár a nyolc évig hatalmon lévő konzervatív ellenzék, a Jog és Igazság párt is „felkapaszkodhat”. Ráadásul a német „nagybácsi” sem akar második világháborús jóvátételt fizetni, az ottani vezetés hatalma pedig inog. Az ukrán menekültekből elege van már a lengyeleknek stb. Elő kellett hozni egy olyan témát, amely nagy tömegekhez szól, márpedig Volhínia az egész lengyel nemzetet érinti.
Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: ha most tartanának választást, a Varsóban regnáló „katyvasz”-koalíció jelentős számú szavazatot söpörne be.
A szerző főmunkatárs
