LMA
2024. október 5. szombat. 13:24
Nem is oly rég, 2001. végén Ukrajna lakossága 48,5 millió fő volt. Mostanság olyan 31 millió ember élhet a Kijev ellenőrzése alatt álló területen, míg Nyugaton olyan 2,8-3 millióan lehetnek.
Mint a minap megírtuk, Kijevben jelenleg két demográfiai „forgatókönyv” is létezik a jövőre nézve. A szakértők az egyiket a „tehetetlenségi”, a másikat a „változás” jelzőkkel illették. Előbbi szerint 2041. január 1-jére 28,9 millió főre csökkenhet az ország lélekszáma, míg az utóbbi csöppet optimistább, s 33,9 millióval számol.
E számok valójában eleve a levegőben lógnak, hiszen óriási kérdés, hogy a korábban említett s ma Nyugaton dekkoló 2,8-3 millió – döntő részben fiatal – polgárból mennyien akarnak majd egyáltalán hazatérni? Fontos megjegyezni, e létszámból durván egymilliót tehet ki a katonaszökevények száma. Ők jó eséllyel nem mostanság törik a fejüket a hazalátogatáson – arról nem is szólva, hogy eleve a halált kockáztatná az, aki mégis így döntene. (Ugyanis azonnal vinnék a frontra ágyútölteléknek.)
Szintúgy jogos fölvetés, hogy a béke (bármikori) megkötése után, a széthulló-szétforgácsolódó politikai erőviszonyok mentén lenne-e olyan párt a kijevi parlamentben, amely eltörölné azokat a kétharmados törvényeket, melyek most ott tornyosulnak a katonaszökevények hazatérése előtt? Márpedig ha ez a téma a belpolitika áldozata lesz – s erre nagy tételben lehet fogadni -, akkor erről az egymillió életerős férfiről eleve le lehet mondani.
Az pedig csak külön keserűség, hogy ebben az egymilliós létszámban százezres tételt jelentenek a magasan képzett orvosok, mérnökök, kommunikációs szakemberek – akik az elmúlt években már mind megtalálták a számításukat, s beilleszkedtek az őket befogadó társadalmakba.
S bármilyen kellemetlen is, de nagyjából-egészében már most leírható: aki jól keres egy nyugati demokráciában, az nem igazán akar majd visszamenni a korrupcióba és a nyomorba. Pláne, hogy számára a hazafiság szemmel láthatóan egészen mást takar, mint a frontot járt és ott – esetleg – megnyomorodott emberek tömegeinek.
Visszakanyarodva az országra váró demográfiai katasztrófára: érdemes az adatok mögé nézni. Ugyanis akár az optimista, akár a reális irányt vizsgáljuk, nem lehet nem észrevenni a korfát – egészen pontosan annak alsó, az idősek felé hasadó részét.
Ukrajna lakosságának 14,48 százaléka volt 65 év fölötti 2012-ben, míg e mutató ma 15,43 százalék. Nagyjából egy percent látszólag nem sok. Ám kár lenne feledni, hogy a harcoknak leginkább kitett és amúgy mostanság legnépesebb 35-45 éves korosztály nem csekély része már elvérzett vagy megnyomorodott a fronton (a másik fele meg távozott), a születési ráta pedig eleve messze állt a kívánatostól. Mindez együtt nem sok jót jelent. S ehhez jön, hogy az ukrán átlagéletkor még a nem túl rózsás magyart is alulmúlja nagyjából három-három és fél esztendővel.
A gyermeklétszám folyamatosan apad, elképesztő mennyiségű nő és lány távozott küldföldre. S a felmérések szerint a párra lelő fiatal hölgyek nem odahaza képzelik el a jövőjüket…
A lélekszámnak – s vele a szép reményeknek – pedig a végső döfést a fentebb említett korfa adja meg. A most középkorú réteg nyomában jövő „hullám” ugyanis mennyiségét tekinteve durván a fele annak, amit ideálisnak lehetne tartani. S amikor ők elérik az aktív korukat, akkor nekik kell(ene) eltartani a szüleiket.
Kérdés, mit fognak választani? Az otthonmaradást vagy a külföldi szebb életet?
