„Az idősek bölcsességére az egész társadalomnak szüksége van”

MH/MTI
2024. október 5. szombat. 22:58

Minden ország jövőjét a gyermekek biztosítják, az idősek pedig olyan bölcsesség birtokában vannak, amelyre az egész társadalomnak szüksége van – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Bácsbokodon, az idősek világnapjához kapcsolódó ünnepségen.

Zsigó Róbert, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, köszönetet mondott az időseknek az elmúlt évtizedekben végzett munkájukért, amely mellett felnevelték a gyerekeiket, és a településükért is sokat dolgoztak.

„Azt, ami bennünket körülvesz, önöktől kaptuk azért, hogy ezeket az értékeket gyarapítsuk, folytassuk a munkájukat, értékesebben, jobban, szebben adjuk át a települést gyerekeinknek, unokáinknak” – fogalmazott.

A hagyományos eseményen, amelyen több mint kétszáz idős embert láttak vendégül, Kovács László, a 2400 lakosú falu független polgármestere köszöntötte a község legidősebb férfi és női lakosát, valamint elismerő okleveleket adott át azoknak, akik sokat tettek a településért.

Elolvasom a cikket