Nem tudom, ki, hogy van vele, de én borítékolni mertem volna, hogy Orbán Balázsnak neki fognak menni. Ez részemről nem jóstehetségre vall, pusztán a realitásokra, a tapasztalataimra támaszkodva gondoltam ezt, hiszen teljesen mindegy, mit mond az az ember, akinek a legkisebb köze is van a miniszterelnökhöz, abba úgyis belekötnek. Így járt Orbán Balázs is, pusztán azért, mert ő a miniszterelnök úgynevezett politikai igazgatója. Holott nem mondott mást, mint hogy nem dicsőítette Zelenszkij ukrán elnököt. Ennyi. Mármint a bűne. Tehát az esemény szóra sem érdemes. Az viszont igen, hogy lassan ott tartunk, hogy a csahosok miatt, akik egyébként főállásban csak arra vadásznak, hol, mikor és kibe lehet belekötni, aki nem az ő nótájukat fújja, lassan már oda jutunk, hogy közéleti ember – mármint olyan ember, aki nem az ő társaságukba tartozik – nem tud úgy megszólalni, hogy szándékosan bele ne kössenek, mondandóját el ne ferdítsék. Teszik ezt nyilvánvalóan a balhé, és nem a rend kedvéért, továbbá azért, mert az ő fegyverük a karaktergyilkosság. Ezt érezte feladatának például az új messiás, Magyar Péter is, amikor egy vele készített beszélgetésben „imígyen szóla”: „Én biztosan tudom, a miniszterelnöki interjúk kérdéseit és válaszait előre megírják a karmelitában.” Hívei nyilván ezen kijelentésén is jót csámcsogtak, és sajnos odáig még nem jutottunk el, hogy a rágalmazást méltó módon büntetni is lehetne. Minimum azzal, hogy bizonyításra köteleznék a rágalmazókat., ugyan honnan tudja oly biztosan ezt? Mindenesetre némi közöm – bár a szavatosságom már régen lejárt – mégis van a hajdani miniszterelnöki interjúkhoz, hiszen anno azok jelentős hányadát én készítettem Orbán Viktorral. S akkor azt azért még senki sem merte állítani, hogy nekem és Hollós János kollégának bárki bármilyen utasítást adott volna arról, mit is kérdezzünk. Tehát az új messiás nagy bánatomra rágalmaz. A Magyar Rádiót rágalmazza. Az intézmény vezetőinek tiltakozásáról ez idő tájt nincs tudomásom.
Persze nem kell messzire visszamennünk a történelembe, ha bizonyítani akarjuk, hogy mindez nem új jelenség. Ez persze nem vigasztal senkit, de hogy mint jelenség, igencsak szomorú és szégyenletes, az vitathatatlan. Kérdezhetik persze a józanabbak, hogy meddig tűrjük, de a kérdés alighanem költői, azaz nehéz rá válaszolni. Így élünk, és a manapság megrágalmazott emberek számára is csak annyi „költői” vigaszunk lehet, hogy „Mindig így volt e világi élet,/Egyszer fázott, másszor lánggal égett;/Húzd, ki tudja meddig húzhatod.” Vörösmarty: Vén cigány című verséből véve a vigasztaló szavakat. Amelyben az a sor is benne van, hogy: „Lesz még egyszer ünnep a világon.” Ennyi a bíztatás, reménykedjünk, hátha igaz lesz. Egyszer. Mert egyelőre csak a karaktergyilkosságok, a rágalmazások és a méltatlan csatározások korát éljük. Amelynek egyike sem nevezhető ünnepinek.
Gondoljunk csak például néhai Csurka Istvánra! Mi mindent kellett neki eltűrnie páratlanul küzdelmes politikai pályafutása alatt! Képletesen szólva ütötték-verték minden megszólalása után. Aztán csak egyszer odáig jutottunk, hogy cáfolhatatlanok lettek kijelentései. Nem elég azt felidézni, amit például huszonhat évvel ezelőtt mondott: „A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar, a többi kilenc meg mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi nép-lerakat lesz itt a Kárpát-medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.” Nos, ezeket a gondolatait manapság már egyre többen idézik – mert egyre többen látják, hogy Csurka nem csak író, költő, politikus volt, hanem bizony előrelátó vátesz is. Ne adja Isten, hogy az a véleménye is beteljesüljön a fentebb idézett mondatok mellett, miszerint: „Nagyon keserű lesz akkor magyarnak születni. Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk. Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.”
Folytathatjuk Csurka István „bűnös mondatait” azzal, ami emlékszem, ugyancsak, sőt leginkább kiverte a biztosítékot a karaktergyilkosoknál, miszerint: „A magyar kormány Orbán Viktor vezetésével és a kétharmados felhatalmazással élve alkotmányt írt, megkezdte egy magyar, nemzeti érdekű politika és egy újszerű együttműködésen alapuló társadalom alapjainak lerakását. (…) A globalizmus megnevezhetetlen hatalmasságai úgy gondolják, hogy a mindenkori magyar kormány feje csak egy kliens lehet, egy általuk odatett bábjátékos.”
Az ilyen, és bocsánat, „még ilyenebb” kijelentései miatt a fékevesztett álliberálisok éppúgy gyűlölték Csurkát, mint manapság az ország szuverenitásáért dolgozó, valamint a saját véleményüket bátran kimondó Orbán Balázs féle embereket. Ám megemlíthetjük a rendkívüli tehetséggel megáldott, szintén már néhai Chrudinák Alajos nemzetközi hírű televíziós, külpolitikus, közel-keleti szakértőt, akit még holtában is számtalanszor megkíséreltek méltatlanul támadni, rágalmazni, hajdani kollégáit is beleszámítva, s akinek a tudására, elemzéseire nagy szükség volna, különösképpen mostanság, amikor ismét lángol a Közel-Kelet is, s a háborúpártiak egyre csak ordibálnak, miközben rendre elfelejtik elmondani nekünk többek között azt is, hogy hová fognak majd elbújni a bombák, netán az atombombák elől, ha kierőltetik a világháborút?
Végül Chrudinák Alajos 2014 májusában írt cikkét idézem, melyet az örök rágalmazók „természetesen” úgy támadták, ahogy tudták, csak éppen érvek és bizonyítékok nélkül. Nos, az írás első fejezete az odesszai öldöklésről szólt, imígyen: „A Fekete tenger partján, az ukrán Odesszában a dühöngő nacionalista csőcselék a nyíltan náci Jobb Szektor fegyvereseivel megölt 30 oroszbarát ukránt, akik autonómiát követeltek és elítélték a puccsista kijevi kormányt, amelyet Washington juttatott hatalomra. A német Bild szerint Ukrajnában már a CIA és az FBI több tucatnyi ügynöke diktálja a tempót, és vezényli, futtatja a kijevi parádét. A kormánypárti fegyveresek szétverték a tüntető ellenzékiek sátortáborát, majd a szakszervezet székházába menekülő emberekre rágyújtották az épületet. Washington, mivel nem érte el eredeti célját Ukrajnában, most egyértelműen arra törekszik, hogy Moszkvát beugrassza a nyugat által szított ukrajnai polgárháborúba, és nyakába varrja az ukrán konfliktus felelősségét. Ezzel azt reméli elérni, hogy lerombolja az európai–orosz gazdasági kapcsolatokat, felháborítsa a tettre kész, harcias NATO parancsnokokat, és teljes ellenőrzése alá vonja az egyébként is szellemtelen és bizonytalan Európai Uniót.” Nem folytatom a remek és hosszú cikk további közlését, ugyanis már csak a fentebb idézett részlet is, tehát 2014-ben keletkezett írás is bizonyítja szerzőjének váteszi képességét és tájékozottságát. Meg azt is, hogy akár Csurkáról, akár Chrudinákról és még sok más nagyszerű, váteszi képességgel megáldott ember renoméjának megőrzése, hajdani gondolataik közzététele valamennyi tájékozódni szándékozó ember számára fontos kell legyen, csupán csak azért, hogy segítségükkel jobban megértse, milyen világban élünk.
Ha már a szegény Orbán Balázst érő nevetséges balos támadással kezdtem ezt a cikket, akkor azzal is fejezem be. Pontosabban egy „váteszi” megjegyzéssel. Azt jósolom, hogy ezentúl fontolja meg, hogy ballábbal vagy jobbal lép-e be a munkahelyére, vagy bárhová, mert hogy abba is bele fognak kötni, melyik lábát teszi előre, abban biztos lehet. No és persze az is gyanús, hogy őt is Orbánnak hívják. Az örök rágalmazók ugyanis ezzel sem tudnak mit kezdeni.
A szerző újságíró
