Emelkedik a mellrák aránya a fiatal nők körében

Az Amerikai Rákellenes Társaság legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy és a fiatalabb nők körében egyre gyakrabban fordul elő a mellrák.

A megbetegedések aránya 2012 és 2021 között minden évben 1 százlékkal nőtt összességében, de az 50 év alatti nők körében évente mintegy 1,4 százalékkal. Sőt, az 50 év alatti ázsiai amerikai és csendes-óceáni szigetlakó nők körében a növekedés még nagyobb volt: 2000 óta 50 százalékos.

Az egyelőre nem világos, hogy mi áll a jelenség mögött, az biztos, de Dr. Sonya Reid, a Vanderbilt University Medical Center onkológusa az NBC Newsnak elmondta, hogy ez valószínűleg a „módosítható kockázati tényezőknek, például az élelmiszerekben, a levegőben vagy a vízben lévő környezeti expozíciónak, az elhízás növekvő arányának és a mozgásszegény életmódnak köszönhető”.

Ami Európát illeti, a helyzet hasonló, és hazánk sem kivétel. Míg 2011-ben 71 ezer mellrákos volt a hazai betegellátásban 2019-re 103 erre nőtt a számuk. A mammográfiás vizsgálatra azért is fontos, hogy a nők elmenjenek, mert a tavalyi adatok szerint Magyarországon drámaian nőtt a mellrákkal diagnosztizált fiatal, 50 év alattiak száma. 2011 és 2019 között 30 százalékkal több emlődaganatos beteget diagnosztizáltak.

A fenti hírrel egybevetve ez azt sugallja, hogy az életmód és a káros anyagok mellett genetikai okai is lehetnek a növekménynek. Az pedig külön aggasztó, hogy a Covid-járvány alatt jelentősen csökkent a szűrővizsgálatokon résztvevők aránya szerte az unióban. Míg azonban a skandináv országokban még így is 80 százalék fölötti, addig nálunk 30 százalék alatti az arány az ötven feletti nők esetében.

Elolvasom a cikket