Már keresi Szoboszlai utódját a Liverpool?

A Premier League-ben listavezető Liverpool remek rajtját elsősorban kiemelkedő védekezésnek köszönheti, a hét bajnoki mérkőzésen csak két gólt kapott, míg a címvédő City nyolcat, az Arsenal hatot. Ilyen hatékony védekezésre az együttes a korábbi edző, Jürgen Klopp vezetésével 2018-ban volt képes, akkor az első hét fordulóban csak három gólt kapott.

A védekezés javulását jelzi, hogy az előző szezonban első hét meccsén a Liverpool 101 kapura lövést kapott, míg ebben a szezonban mindössze 64-et.

Szombaton a Liverpool 1-0-ra nyert a Crystal Palace vendégeként, meccsen a szünetben csereként áll be Szoboszlai Dominik, aki ebben a szezonban eddig kilenc mérkőzésen egy gólt és három gólpasszt jegyzett., ami a szurkolók szerint kevés.

Néhány szurkolói vélemény a BBC összeállításból:

Luke: Szoboszlainak fantasztikus a munkabírása és megvannak a képességei, de a döntéshozatala többször hibás. Hatvan millió fontért vásárolt játékostól egynél több gólt és egy gólpasszt várnék ebben a szezonban, különösen akkor, ha előrébb játszik, mint korábban.”.

Kenny: „Dominikot nagyon frusztráló nézni. Nagyon tehetséges, remek fizikuma és gyorsasága van, mégis olykor hiányosnak tűnik a játéka. Passzolása és befejezése a legjobb esetben is közepesen sikerül. Ha nem javul, nem lesz kezdőjátékos a csapatban.”

A footballinsider247.com arról számolt be, hogy a Liverpool már Szoboszlai helyére keres játékost, az egyik kiszemelt a Crystal Palace támadó középpályása, az angol válogatott Eberechi Eze, akinek a Transfermarkt 60 millió euróra becsüli az értékét.

A BBC szakírója szerint a Liverpool remek bajnoki rajtjában közrejátszott, hogy az eddigi hat győzelmükből ötöt olyan csapatok ellen arattak, amelyek jelenleg a tabella alsó felében állnak.

A válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünet után a Liverpoolra keményebb mérkőzések várnak, Szoboszlaiék október 20-án a jó formában lévő Chelsea-t fogadják, majd hét nappal később Arsenálhoz utaznak.

Az angol bajnokság állása:

1. Liverpool FC 7 mérkőzés 13- 2 gólarány 18 pont

2. Manchester City 7 17- 8 17

3. Arsenal 7 15- 6 17

4. Chelsea 6 15- 7 13

5. Aston Villa 6 12- 9 13

6. Newcastle United 7 8- 7 12

7. Fulham 7 10- 8 11

8. Tottenham Hotspur 6 12- 5 10

9. Brentford 7 13-13 10

10. Brighton 6 10- 8 9

11. Nottingham Forest 6 6- 5 9

12. West Ham United 7 10-11 8

13. Bournemouth 7 8-10 8

14. Manchester United 6 5- 8 7

15. Leicester City 7 9-12 6

16. Everton 7 7-15 5

17. Ipswich Town 7 6-14 4

18. Crystal Palace 7 5-10 3

19. Southampton 7 4-15 1

20. Wolverhampton Wanderers 7 9-21 1

Elolvasom a cikket