Nyolcvan év után vesztett el hajót az új-zélandi haditengerészet

A búvárkodásra és óceáni képalkotásra specializálódott hajó helyi idő szerint szombat este, Upolu szigetétől körülbelül egy tengeri mérföldre került bajba, miközben egy zátony felmérését végezte.
Később kigyulladt, majd felborult.

A fedélzeten tartózkodó mind a 75 embert evakuálták és vasárnap kora reggel kimentették – közölte az új-zélandi védelmi erők közleményében. A tisztviselők szerint a zátonyra futás oka ismeretlen. A menekülés közben egyébként az egyik csónak felborult, de már annyira közel járt a parthoz, hogy az utasai szó szerint kisétáltak a vízből.

Az interneten azonnal híre ment, hogy a leszbikus kapcsolatban élő Yvonne Gray kapitánynak nincs megfelelő képesítése, a pozíciójába „kvótanőként” került. A fősodorhoz tartozó sajtó mindenesetre kényesen kerüli a témát, ahol a személyét mégis megemlítik, ott Garin Golding ellentengernagyot idézik.

Ő a haditengerészet vezetője, és szerinte a kapitány döntése, hogy mindenki hagyja el a több mint 100 millió dollár értékű a hajót, „helyes döntés” volt, és „életeket menthetett”. Az más kérdés, hogy nagy szakértelmet nem igényelt, így a rosszindulatú híreszteléseknek nem szabott gátat.

Ami biztos: az incidens idején viharos szél fújt. Katonai tisztviselők szerint a mentőknek is problémát okozott „megküzdeni” az áramlatokkal és a széllel, amelyek a mentőtutajokat és a tengeri csónakokat a zátonyok felé szorították.

A hajó legénységét és utasait – köztük hét tudóst és négy külföldi katonát – Szamoán szállásolták el, mielőtt visszarepülnének Új-Zélandra.

Elolvasom a cikket