Egyre erősebb a bosnyák futball

MH/ MTI
2024. október 7. hétfő. 16:53

„Nagyon nagy lelkesedéssel figyelem, amit az újjászervezett német válogatott csinál. A Nationalelf ismét olyan légkört teremtett az országban, amely lenyűgöz” – nyilatkozott a Kickernek az 53 éves Barbarez, aki ugyan Bosznia-Hercegovinában született, de 1992 óta Németországban él. A szakember szerint Rudi Völler sportigazgató és Julian Nagelsmann szövetségi kapitány nagyon jót tesz a német válogatottnak azzal együtt, hogy más-más tulajdonságokkal rendelkeznek, és máshogy látják a futballt. Barbarez elárulta, elsősorban a német nemzeti együttes magatartása nyűgözi le, a csapat az integráció jó példája, s ez szerinte nagyon fontos manapság. A mostani futballgeneráció több kultúrához is kapcsolódik és remélem, hogy ez példát mutat a társadalom minden szintjén – tette hozzá. A korábbi hamburgi közönségkedvenc úgy fogalmazott, szülőhazája szövetségi kapitányi posztja számára több mint, egy munkahely.

„Ez egy küldetés. Azt hiszem, ennek így is kell lennie” – mondta Barbarez, aki áprilisban négy évre szóló szerződést kötött a bosnyák szövetséggel. Az ország válogatottja jelenleg a 75. helyen áll a nemzetközi szövetség világranglistáján.

„A nagy célunk a 2028-as Európa-bajnokság. Addigra szeretnénk olyan szinten lenni, hogy ismét ott lehessünk egy nagy tornán. A 2026-os világbajnokság természetesen egy álom, de a kijutás a harmadik kalapból meglehetősen nehéz. Szeretnénk ott lenni, de két lábbal a földön állunk. Hosszú távon gondolkodunk” – mondta a szakember, aki játékosként 47-szer szerepelt szülőhazája válogatottjában.

A Nemzetek Ligájában a bosnyákok előbb kikaptak Hollandiában 5–2-re, majd a magyarok vendégeként gól nélküli döntetlent értek el a Puskás Arénában. Pénteken, a harmadik fordulóban a német együttest, három nappal később pedig a magyar válogatottat fogadják Zenicán.

Elolvasom a cikket