Nem írta alá a törvényeket a lengyel elnök

MH/MTI
2024. október 7. hétfő. 19:53

Az államfő főként azon előírások esetében feltételezi az alaptörvény megsértését, amelyek hatálytalannak minősítik a jelenlegi alkotmánybíróság döntéseit, és amelyek kétségbe vonják a taláros testület egyes tagjainak státuszát – áll az elnöki hivatal közleményében. A hivatalos tájékoztatás szerint említett előírások „rendszerszintű káoszt eredményezhetnek, mégpedig olyan mértékben, amelyet ma még előrelátni sem lehet”.

Alkotmányt sérthetnek Andrzej Duda szerint azok az előírások is, amelyek értelmében a szejm által megválasztott új alkotmánybírákat ezentúl nem az államfő esketné fel, hanem közjegyző jelenlétében tennének esküt, amennyiben az államfői részvétellel történő beiktatásra a megválasztást követő 14 napon belül nem kerülne sor. A jelenlegi előírások szerint az alkotmánybíróság tagjai az államfő jelenlétében tesznek esküt.

Az új szabályozás értelmében a szejm az alkotmánybírákat háromötödös többséggel választaná meg. A jelenlegi előírások szerint a megválasztáshoz a szavazatok abszolút többsége szükséges a képviselők legalább 50 százalékos jelenléte mellett. A bírójelöltek a megválasztásukat megelőző négy évben nem tölthetnének be képviselői, szenátusi vagy európai parlamenti képviselői mandátumot, valamint nem lehetnének párt- és kormánytagok.

A két jogszabály egy – az alkotmánybíróság átalakítását célzó, az alaptörvény módosítását is tervező – előíráscsomag része. Ennek keretében a szejm márciusban határozatot fogadott el, amelyben lemondásra szólították fel a jelenlegi taláros testület tagjait.

A lengyel alkotmánybírákat 9 évre választják meg. A 15 tagú taláros testületben a Polgári Platform által vezetett kormánykoalíció kétségbe vonja elsősorban azon három bírájának mandátumát, akiket az előző, a Jog és Igazságosság vezette kormány idején, 2015-ben választottak meg. Emellett Julia Przylebska alkotmánybírósági elnök megbízatását is szabálytalannak tekintik.

Az alkotmánybíróság több, a jelenlegi parlamenti többség által megszavazott törvényt is alkotmánysértőnek talált. A kormánypárti politikusok és egyes jogászok viszont nem tekintik érvényesnek az alkotmánybírósági ítéleteket.

Elolvasom a cikket