Európában egyedülálló a magyar családtámogatási rendszer

MH/MTI
2024. október 7. hétfő. 20:34

Azt írták: a kormány továbbra is elkötelezett a munka és a magánélet összehangolása mellett, és alapvető célja, hogy a munkaerőpiacra visszatérő kisgyermekes szülők hivatásukban és a magánéletben egyaránt kiteljesedhessenek. Éppen ezért a generációk közötti együttműködés nemcsak a társadalom legkisebb alapegységeiben, a családokban, hanem a munkahelyeken is kulcsfontosságú. Emellett az Európai Unió soros elnökeként hazánk különös figyelmet fordít a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére, az egészséges életmód népszerűsítésére, valamint az egészségügyi innovációk fontosságának hangsúlyozására – közölte a tárca.

Hozzátették, Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság meghívására mutathatta be a szülők munkába állásának támogatásában és a ritka betegségek elleni küzdelemben elért eredményeit és jövőbeni terveit, a témákban készült jelentések vitája során.

Magyarország kormányának célja, hogy a munka és a családi élet közötti egyensúly ne egymást kizáró vagy egymást korlátozó, hanem egymást segítő, rugalmasan működő területek legyenek. Ezen belül kiemelt jelentősége van annak, hogy a kisgyermekes nők munkaerőpiacra való visszatérését hatékonyan támogassuk, melyben hazánk már eddig is kiemelkedő eredményeket ért el – fogalmaztak.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ma már három és félszer több településen érhető el bölcsődei szolgáltatás, mint másfél évtizede, és több mint a duplájára emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma. A magyar elnökség egyebek mellett foglalkozik az apák gyermekgondozásban való részvételének erősítésével, valamint az úgynevezett szendvicsgeneráció, az egyszerre gyermekeiről és idős hozzátartozóiról is gondoskodó társadalmi csoportok szerepével.

A magyar elnökség tervei szerint a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi (EPSCO) Tanács decemberi ülésén következtetéseket fogadhatnak el a miniszterek ebben a témakörben, amely egyebek mellett az egyedülálló szülők, a fogyatékossággal élő gyermekeket és az időseket gondozók helyzetének megsegítésével is foglalkozik.

A magyar elnökség számára kulcsfontosságú egy olyan európai cselekvési terv kidolgozása is, melynek lényege, hogy a ritka betegségekben szenvedőket egy éven belül diagnosztizálják – folytatták.

Ebben a fél évben a magyar elnökség célja, hogy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének fontosságára felhívják a figyelmet, melyhez elengedhetetlen az egészséges életmód népszerűsítése, valamint az egészségügyi innovációk támogatása. A célkitűzések között szerepel továbbá a szervdonáció és transzplantáció területének fejlesztése, amiben hazánk az Európában már meghonosodott jó gyakorlatokat is át kívánja venni – írták.

A ritka betegségek kezelése érdekében november végén, Budapesten az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal közösen konferenciát tartanak, melynek témája a kommunikáció, az együttműködés is az innováció előmozdítása lesz – olvasható a közleményben.

Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint az ülésen elmondta: „A magyar elnökség ideje alatt az egyik kiemelt terület a generációk közötti együttműködés és a társadalmi szolidaritás fontosságának hangsúlyozása, a nőkre nehezedő terhek, ezen belül az otthoni, láthatatlan munka nehézségeinek a csökkentése és munkaerőpiaci részvételük ösztönzése. Ehhez elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük az egyének, családok igényeit, hogy megfelelő lehetőséget biztosítsunk mindenki számára” – tudatta a tárca.

Elolvasom a cikket