Szeptember 21., szombat kora délután. Gyönyörű idő van, szépen süt a nap. Az Erzsébet téren haladok keresztül – először egy zsibvásár mellett, majd a tér sarkára megyek, ahol egy jókedvű társaság gyülekezik. Rózsaszín és lila lufik jelzik, hogy itt valami készül, mintha születésnapra készülődne a sok – egyre több – ember. Nagymamák, anyukák beszélgetnek, némelyik babakocsival, papok, szerzetesek, apácák, apák nyakukban gyerekkel. Felettünk egy óriáskerék forog, a legtöbb kabin üres… Ezzel szemben boldog várakozás lengi be a tér Duna felőli sarkát. Táblákon fontos gondolatok, több helyen látható két kis csecsemőláb egy körben – a lufikon is –, a legfontosabb felirat: Legyen mindenkinek születésnapja! Jó volt magam mögött hagyni a bolhapiacot, ügyet sem vetni az óriáskerékre. Itt sokkal-sokkal fontosabb dologról van szó! Az Élet melletti hitvallásról, amelyről Csókay András, az esemény nagykövete beszélt. E gondolat jegyében vonultunk végig az Erzsébet tértől a Széchenyi téren át és a Lánchídon keresztül a Várkert bazár előtt elhaladva a Tabánig, a rendezvény célpontjáig. Afelvonulás résztvevőit az a mélységes hit indította el, hogy minden emberi élet értékes, megismételhetetlen és védendő a fogantatástól a természetes halálig. Az a meggyőződés, hogy minden megfogant gyermeknek esélyt kell kapnia arra, hogy megszülethessen. Azért indultunk el együtt, mert egy olyan jövőbeni világot képzelünk el, ahol a nagybetűs Élet szépségét és méltóságát értékelik és védik. És azért, hogy mozgósítsuk az életpárti embereket a közéletben!
A meghívást Földi-Kovács Andreától, a rendezvény fővédnökétől kaptam, jeleztem neki később, már menet közben, hogy a második meghívása mozdított meg igazán, mondván, hogy akit kétszer hívnak, annak el kell indulni. A másik mottó a Séta az életért volt. Ez egy nagyon régi kezdeményezés: az Egyesült Államokban működő életvédő szervezetek kezdeményezték March for Life – Menet az Életért – néven, egyre több embert szólítottak meg, sőt a kezdeményezés sokfelé elterjedt a világon. Magyarországon az egyik kezdeményező Albertné Görgey Zsuzsanna volt, aki tizenhárom éven át kitartóan szervezte a Sétákat az életért. Zsuzsanna szépapja Görgey Artúr, a szabadságharc tábornoka, az egyik legnagyobb magyar hadvezér. A Tabánban ő volt az egyik felszólaló, aki elmondta, hogy a kezdeményezését egy exponenciális görbével lehet leírni, éveken át nem nagyon gyarapodott a részt vevők száma, de most hirtelen szárba szökkent az ő és barátai által elültetett mag, hiszen több százan telepedtünk le a tabáni domboldalon. Egy gyönyörű, Görgey Artúrhoz kötődő történetet osztott meg velünk, feltéve a kérdést, hogy kiknek köszönhetjük az életünket? A szüleinket, végső soron a Jóistent említették, de ő a szépapjára mutatott: azzal, hogy a világosi fegyverletétel megkímélte 28 500 magyar férfi életét, ezeknek a katonáknak a mai napig mintegy 600 ezer leszármazottja van.
Nagyon szép, hogy a kissé militáns és éppen ezért megosztó Menet az Életért helyett a kezdeményezők a Mindenki születésnapjárairányították a figyelmet: az anyaméhben lévőktől kezdve minden élőre, de még az előttünk járt nemzedékekre is. Ez egységet, közösséget teremt, leszereli az ideológiai vitákat is. Hiszen a születésnap mindenki számára ünnep egyénileg, családban, kisközösségben egyaránt. Az, hogy a születésnapot kiterjesztjük a magzatra is, teljesen magától értetődő, hiszen az emberi élet a fogantatással kezdődik, az a titkos és csodálatos pillanat valójában mindenkinek az igazi születésnapja. Dékány Ágnes szülész-nőgyógyász orvos beszélt a várandós nőkről, hogy sokan úgy élik meg ezt a kilenc hónapot, mintha ez az ő művük volna, holott ez a teremtésben a Jóisten belénk kódolt üzenete. Ahogyan Jeremiás prófétánál áll: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek.” A fogantatás és a születés misztériuma nem a mi művünk, az Élet Isten ajándéka, a legnagyobb ajándék! Több általunk hordozott táblán állt ez az alapvető üzenet. A gyermek teste nem lehet az anya döntése, többről van szó: a gyermek áldás! Nem beszéltünk abortuszellenességről, csak és kizárólag az Élet igenléséről, az Élet továbbadásának feltétel nélküli elfogadásáról!
Szeptember 21-én, éppen ezen a napon tetőzött a Duna. Van ebben valami különleges jel. A Lánchíd óriás karjainak ölelésében menő születésnapi tömeg ellenáramlatként haladt a sok katasztrófaturistával, akik borzongva nézték a hatalmas áradó folyót védett pozíciójukban, a hídról, a rakpartok felső mellvédjéről. A mi menetünk és a bámészkodók egymásra hatása szemnyitogató volt: először csodálkozást váltott ki, amit a jelenségünket, üzenetünket rejtett módon megértve halk, kimondatlan irigység váltott fel: a csodálkozást némi csodálat. A hömpölygő, szennyes áradás a mai életellenes világnak, a halál kultúrájának a metaforája, a családellenességnek, a férfi és női princípium megkérdőjelezésének, az élet továbbadása elutasításának a jele. Ebben a különös egymásra hatásban jelentünk meg az életigenlésünkkel, a vidámságunkkal, a születésnapos önfeledtséggel. Útközben az elegáns éttermi teraszokon üldögélők számára talán még valamilyen provokációt is jelentettünk. Legalábbis megzavartuk az ebédelésüket…
Útközben megkérdeztem a ferences misszionárius apácákat és szociális nővéreket, hogy miért jöttek el? A válaszuk annyira magától értetődő volt: „Ahol az életet lehet hirdetni, ott a helyünk!” A hosszan elnyúló tömeg lassan megérkezett a tabáni domboldalra. A domb tövében sátrak álltak, közöttük a CitizenGo nemzetközi életvédő mozgalom sátra, a tartó oszlopán három szó: Life, Family, Freedom, azaz Élet, Család, Szabadság. Ezek egymásba fonódó, egymást erősítő fogalmak. A színpadról gyönyörű beszédek és vallomások hangzottak el. Megszólalt az egyik főszervező, Földi-Kovács Andrea, aki a saját életéről, ennek a rendezvénynek az eszmeiségéről beszélt. Lackfi János költő nagy családja életének felemelő pillanataiba avatott be minket, abba, hogyan képes egy kislány megerősíteni az apját levertségében azzal az egy mondattal, hogy „Apa, szeretlek!” A műsor végén Agárdi Szilvia, a hitvalló vak énekesnő a Halleluját, majd az édesanyáknak szóló (bár az énekesnő a szövegbe beleszőtte az édesapákat is!) Úgy szeretném meghálálni kezdetű Kovács Kati dalt énekelte, mindkettőt himnuszként hallgattuk. Felment a színpadra a négy fővédnök: Keresztes Ilona, Frivaldszky Edit, Földi-Kovács Andrea és Móczár Gábor. Egy születésnap elmaradhatatlan kelléke a születésnapi torta, aminek a gyertyáit – a mi gyertyáinkat is – együtt fújták el, majd a kezdeményezők nagy tálakon osztották a tortaszeleteket.
*
A 2011 húsvétján elfogadott, ezáltal mintegy feltámadási alaptörvényünkben az áll, hogy „Az emberi élet a fogantatással kezdődik.” Egy normális világban nem kellene az Alaptörvénybe bekerüljön ez a mondat, egy életellenes, abnormális világban viszont az Élet védelmét a legmagasabb szinten kell deklarálni. Ennek a mondatnak viszont nemcsak a törvény, hanem elsősorban az életet feltétlen értéknek tartó közösség erejével lehet érvényt szerezni. Magyarországon 21 200 abortusz történt 2023-ban. Ez az adat naponta közel 60 magzati életet és az élve születések számához viszonyítva átlagosan minden negyedik várandósságot érinti. Ezeknek a meg nem született gyermekéleteknek a többsége megmenthető lenne, ha jobb társadalmi döntéseket hozunk; illetve, ha valódi és gyors támogatást nyújtunk minden esetben a „válságvárandósoknak”. Ezt szolgálja a Legyen mindenkinek születésnapja! mozgalom, amivel egy nagyszabású összefogás veszi kezdetét Magyarországon az életért. A Szent II. János Pál pápa szerinti „halál kultúrájának” az árvizével szemben egy „születésnapi ellenáramot” indítunk. Hiszünk benne, hogy ahogyan az árvíz katasztrófáját hatalmas közösségi összefogással ki lehetett védeni, a Minden élet számít! gondolat jegyében gátak közé lehet szorítani az életellenességet! Minden évben egyre többen leszünk – vallották a szervezők, velük együtt a rendezvény résztvevői is…
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő