Az EU humanitárius légihidat hoz létre Libanon fölött

MH/ MTI
2024. október 9. szerda. 18:47

Az uniós testület tájékoztatása szerint a repülőgépek Dubajból és Brindisiből indulnak, az első gép pedig október 11-én éri el Libanon légterét.

A Bizottság emellett aláhúzta, hogy a múlt hét óta – az EU polgári védelmi mechanizmusa keretében – Spanyolország, Szlovákia, Lengyelország, Franciaország és Belgium már küldött segítséget az arab országnak, az elkövetkezendő napokban pedig Görögország is csatlakozik e tagállamokhoz.

Az adományok között gyógyszerek és egészségügyi eszközök is vannak, amelyeket elsősorban a lakhelyüket elhagyni kényszerülők kapnának.

A költségeket és az akció összehangolását az Európai Bizottság állja – derül ki a testület közleményéből, amelyben hozzáteszik azt is, hogy az uniós Vészhelyzeti Reagálási Koordinációs Központ szoros kapcsolatban van a tagállamokkal és a humanitárius partnerekkel további segítség lehetővé tétele céljából.

A Bizottság emlékeztetett, hogy a mostani segítség mellett idén már mintegy 104 millió euróra emelték (41,6 milliárd forint) a Libanonnak nyújtott humanitárius segítséget.

Elolvasom a cikket