Bukarest korlátozza az Ukrajnából érkező termékeket

MH/ MTI
2024. október 9. szerda. 21:18

A kormányülés után tartott sajtóértekezleten a tárcavezető úgy fogalmazott: „a romániai termelők újabb problémáját oldották meg”, ezúttal a baromfiágazatban. A termelők jogosan kifogásolták, hogy a román piacot ellepte az Ukrajnából származó tojás és baromfihús, amelyet dömpingáron, az ő termelési költségeiknél jóval olcsóbban értékesítenek – tette hozzá.

Romániában a termelőknek olyan európai uniós szabályokat kell betartaniuk, amelyek miatt a termelés költsége 30 százalékkal magasabb, mint az ukrajnai termelőknek, akiknek nem kell ugyanolyan szigorú feltételeknek megfelelniük. Ezért Bukarest – az ágazat képviselőivel egyeztetve – ugyanazt a módszert alkalmazza, amit a gabona-, liszt- és cukorimport esetében is sikeresen alkalmazott a román termelők védelmében – magyarázta Barbu.

De nem a tiltásról, hanem az engedélyezésről döntöttünk. Azokban az időszakokban, amikor az élelmiszeriparnak szüksége van ezekre a termékekre, amikor Románia nem tudja 100 százalékban fedezni a hazai igényeket, akkor importengedély alapján be lehet majd hozni ezeket a termékeket – szögezte le a román mezőgazdasági miniszter.

Románia tavaly októberben egyrészt engedélyhez kötötte, másrészt csak a hazai gazdálkodóknak és feldolgozóknak tette lehetővé a gabona és más mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából és Moldovából.

A korlátozás eddig az Ukrajnából vagy Moldovából származó búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érintette: ezek behozatalára olyan, Romániában bejegyzett vállalkozások igényelhetnek importengedélyt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumtól (MADR), amelyek étolajgyártással, malomipari termékek előállításával, állattenyésztéssel vagy takarmánykészítéssel foglalkoznak.

Elolvasom a cikket