Az ilyen óvintézkedések nem feleslegesek: minden utazás halálos kockázatot jelent. Az egyik látogatás során történt az a bizonyos eset. Szergej odaért a megbeszélt helyet, ahol katonák fogadták. Együtt mentek az állásokhoz, ahol a gyógyszereket kellett volna hagyniuk.
Négyen ültek az autóban: a sofőr, elöl egy automata puskát kezelő katona, hátul Szergej Melnikov, és egy másik harcos egy puskával, amivel könnyebb drónokat lehet leszedni. És egy drón berepült.
„A harcosnak nem volt ideje lőni – csak bökte a csövet, és a drón aknával a kerekek alá esett. Az egész hátsó része elszállt. Csodával határos módon senki sem sérült meg. Én csak egy szálkát kaptam a páncélom alá, ami megégette a hátamat” – emlékszik vissza Szergej.
Mindenki segít, ahogy tud” – folytatja Makarov. – Valaki egy rubellel, valaki zoknit köt, valaki szállít, valaki pakol. Mindenki számára van valami tennivaló. Most már felszerelésekkel is foglalkozunk: hőkamerákkal, éjjellátókkal, drónokkal. Van, hogy reggel Moszkvába kell mennünk, felvenni valamit, és a motor leállítása nélkül egyenesen vissza kell hajtanunk Kurszkba. Ez persze kimerítő. De tisztában vagyunk vele, hogy a vadászok várnak.
„Sok mindent láttam már. Volt, hogy télen, fagyban lerobbant egy autó. De valahogy mégis sikerült kijutnunk” – zárta történetét Szergej.
