A véres vizelet okai

Barna Dóra
2024. október 12. szombat. 5:01

A vörösvértestek a vizeletnek rózsaszín, piros vagy barna árnyalatot adhatnak, de akár teljes mértékben is elszínezhetik.

Mikor forduljon orvoshoz?

A véres vizeletnek számos oka lehet, és bár jellemzően nem mindig áll súlyos betegség a tünet mögött, orvosi kivizsgálása minden esetben fontos és szükséges. Ha úgy látja, hogy véres a vizelete, mielőbb keresse fel háziorvosát.

A véres vizelet okai

A vörösvértestek leggyakrabban valamilyen szöveti sérülés vagy elváltozás következtében juthatnak ki az érpályákból (pl. vesekárosodás, fizikai trauma, gyulladás), de az is előfordul, hogy a vörösvértestek maguk szenvednek alaki változást, és emiatt jutnak a húgyutakba az egyébként ép kiválasztó rendszeren keresztül.

A vizeletben megjelenő vörösvértestek a húgyutak bármely részéből származhatnak (vese, húgyhólyag, húgycső), így véres vizeletet sok minden okozhat:

  • húgyúti fertőzés (egyéb tünetek: gyakori, sürgető vizelési inger, csípő érzet vizeléskor, zavaros vagy bűzös vizelet, hőemelkedés vagy épp ellenkezőleg, alacsony testhőmérséklet);
  • vesekő (egyéb tünetek: időszakosan jelentkező erős oldal-, derék- vagy ágyéktáji fájás, rossz közérzet);
  • prosztatamegnagyobbodás (egyéb tünetek: nehéz vizelés, éjszakai vizelés, gyakori és hirtelen vizelési inger);
  • fizikai terhelés;
  • véralvadásgátló gyógyszer szedése;
  • hematológiai betegség;
  • krónikus betegségek (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás);
  • vesebetegség (pl. vesemedence-gyulladás);
  • a húgyutak sérülése;
  • daganatos betegségek (vese-, húgyhólyag-, prosztatadaganat).

A véres vizelet kezelése

A véres vizelet egy tünet, kezelése a kiváltó ok kezelésével történik:

  • húgyúti fertőzés esetén ez jelenthet antibiotikumos kezelést,
  • prosztatamegnagyobbodás esetén a prosztata méretének csökkentése gyógyszeres vagy műtéti úton,
  • daganatok esetén műtéti beavatkozással, kemoterápiával stb.

Mi okozhat hasonló tüneteket?

Húgyúti vérzéshez hasonló tüneti kép kialakulásának más okai is lehetnek:

  • egyes ételek (pl. cékla, rebarbara) fogyasztása után hasonlóan elszíneződhet a vizeletet;
  • egyes gyógyszerek is elszínezhetik a vizeletet.

Az is lehet, hogy a vizeletben látott vér egyszerűen máshonnan származik. Ilyenkor a forrás lehet:

  • menstruációs vérzés,
  • bélrendszeri vérzés,
  • a gáttájék sérülése és vérzése.

Véres vizelet gyermek- és időskorban, illetve várandósság idején

A véres vizelet gyermekkorban húgyúti fertőzésre utalhat, de nem zárható ki ciszták jelenléte a vesében, amely veleszületett rendellenesség, vagy hat év alatti kisgyerekek esetében a gyakran kitapintható, rosszindulatú Wilms-tumor is előfordulhat. Várandósoknál okozhatja egyszerű fizikai túlterheltség vagy valamilyen gyógyszer szedése is, de a panaszok mögött olyan súlyosabb betegség is állhat, mint a hólyaghurut, a húgycsőgyulladás, a vese- vagy vesemedence-gyulladás, vesekő, daganatos betegségek vagy ér- és autoimmun betegségek. Időseknél gondolni kell a vese, a húgyhólyag, a prosztata rosszindulatú daganataira véres vizelet esetében.

Elolvasom a cikket