A Tsavo-oroszlánok – amiket az 1996-os Michael Douglas/Val Kilmer filmben, A szellem és a sötétségben örökítettek meg – már jóval több mint egy évszázada halottak, de még mindig tanulunk tőlük, pontosabban a szájukkal összepréselt, tömörített szőrszálakból (érdekes módon a rossz fogak magyarázhatják, hogy egyesek miért hajlanak jobban az emberevésre, mint mások). Ez egy remek példa arra, hogy az új technológiák hogyan nyújthatnak új betekintést a kihűlt ügyekbe, és tovább bővíti a múzeumi minták felhasználásának már így is gazdag listáját.
„A biotechnológiák fejlődésével váratlan tudásforrások – ebben az esetben a genomika – jelennek meg, amelyek felhasználhatók a múltról való tájékoztatásra” – mondta Ripan Malhi, az Illinois-i Urbana-Champaign Egyetem munkatársa közleményében. „Eredményeink információt nyújtanak az oroszlánok múltbeli ökológiájáról és táplálkozásáról, valamint a gyarmatosításnak az életre és a földre gyakorolt hatásairól Afrika e régiójában.”
Malhi és munkatársai olyan módszer újítását tűzték ki célul, amely lehetővé teszi számukra, hogy kivonják és elemezzék a szőrmintákban tárolt DNS-t, és ezáltal rekonstruálják e hírhedt oroszlánok étrendjét. Vizsgálataik során a szemfogaik apró fogsérüléseit vizsgálták, ahol a feltárt üregekben a zsákmányuk idővel felhalmozódott szőrszálai voltak.
A Tsavo-oroszlánok genomikai kutatása megerősítette, hogy valószínűleg testvérek voltak. Ezután DNS-t vontak ki az egyes szőrszálakból, és bár ez nem volt tökéletes, elég volt ahhoz, hogy képet alkossanak arról, milyen fajok tartoztak a táplálékukhoz. Az eredmények azt mutatták, hogy az „emberevő” státuszuk megérdemelt volt, mivel az emberi DNS-t zsiráf, oryx, vízibak, gnú és zebra DNS-ével együtt kimutatták.
Emberevő szokásaik hírhedtek voltak, de az, hogy a gnú is szerepelt az étlapon, igencsak meglepő volt. Hogy miért? Mert a gnú nem lelhető fel ezen a vidéken.
„Ez arra utal, hogy a Tsavo-oroszlánok vagy messzebbre vándorolhattak, mint korábban hitték, vagy pedig a gnúk jelen voltak a Tsavo régióban abban az időben” – mondta Alida de Flamingh, aki szintén az Illinois-i Urbana-Champaign Egyetem munkatársa. „A gnúk legközelebbi legelőhelye több mint 80 kilométer távolságra volt attól a helytől, ahol az oroszlánokat 1898-ban megölték a Tsavo-Athi összefolyásánál.”
Ez nemcsak a genomikai kutatásban rejlő lehetőségeket mutatja be, hanem új ismeretekkel szolgálhat a történelmi ember-oroszlán-konfliktusokról is, amelyeket akár a Tsavo-oroszlánoknál idősebb példányokra is alkalmazni lehetne. „Ez a módszertan potenciálisan alkalmazható a több száz vagy ezer évvel ezelőtti, ősibb ragadozók letört fogaiból származó szőrszálakra is” – tette hozzá Malhi. „[Ez] új utat nyit a múlt kutatásában.”
