Metzben vesztette el veretlenségét a Ferencváros

MH/ MTI
2024. október 12. szombat. 20:15

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, A csoport: Metz HB (francia) – FTC-Rail Cargo Hungaria 24-19 (11-11)

lövések/gólok: 45/24, illetve 54/19 gólok hétméteresből: 6/4, illetve 5/3 kiállítások: 6, illetve 10 perc

Az idényben még veretlen metzi együttes fogadta szombaton a szezonban eddig százszázalékos Ferencvárost.

A francia bajnok hazaiaknál Vámos Petra kezdett, Szemerey Zsófi viszont a cserék között ült. Nagyon jól, 6-1-es periódussal indított Allan Heine vezetőedző vendég együttese,

A házigazda védekezésének rendeződése és kapusteljesítményének javulása a felzárkózását is eredményezte, 7-7-nél utolérte az FTC-t.

Ezt követően ismét a budapesti alakulat tudott eltávolodni (10-7), az első játékrész hajrájában aztán újfent egyenlített a Metz.

A szünet után először került előnybe a hazai csapat, amelynél Vámos remekül irányított, egy 3-0-s szakasszal 14-11-re lépett el a vendéglátó az alacsonyabb hőfokon égő zöld-fehérektől.

A Ferencváros innen vissza tudott jönni, magas minőségű játékkal azonban egyik fél sem büszkélkedhetett, mindkét oldalon sok volt a hiba, a pontatlanság.

Az utolsó öt perchez az egyre kevesebbet hibázó franciák 21-18-as előnnyel érkeztek, a hajrá pedig már nem tartogatott fordulatot, így idénybeli első tétmeccsét vesztette el az FTC.

Sarah Bouktit hat góllal, a mérkőzés legjobbja, Cléopatre Darleux 22 védéssel vette ki a részét a metzi sikerből. A hazaiaknál Szemerey egyetlen hetesre szállt be, hárítani nem tudott, Vámos négyszer volt eredményes.

Ferencvárosi oldalon Laura Glauser 12 lövést hárított, Darja Dmitrijeva hét, Andrea Lekic öt góllal zárt.

Elolvasom a cikket