Magyar Tibor
2024. október 13. vasárnap. 15:23
Szeretek visszanyúlni a múltba, büszkék lehetünk rá – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Hevesi Tamás. A kezdeti lépésekről az énekes kifejtette, játszott nagybőgőn és hegedűn is, de a hegedű nem kötötte le eléggé. Az iskolában választhatott a harsona, a trombita és a vadászkürt közül, amelyek közül az utolsó lett a befutó. A bátyja ekkor már gitározott, amit megirigyelt tőle, először autodidakta módon, majd tanár segítségével folytathatta tanulmányait.
Kevesen tudják, de 12-13 éves korában már elkezdett dalokat írni. „Nem voltam még 14 éves, amikor a Jeremy című dalomat írtam” – fogalmazott Hevesi Tamás.
„Az építő kritikát mindig elfogadtam, de ha azt akarják, hogy olyan legyek, amilyen nem vagyok, akkor azt nem fogadom el. Egy hosszú, négy és fél órás búcsúkoncertet csináltunk a Névtelen nullának, amikor feloszlott a zenekar, sokan sírtak rajta. Mindenki a zene közelében maradt. Én egyszer csak azt éreztem, hogy rengeteg gondolat van a fejemben. Közben elkezdtem zongorázni, elkezdtem alkotni, dalokat írni” – jegyezte meg az énekes.
A nagy váltás előtti időszakról megjegyezte: „Utcán zenéltem, és egy pénzfeldobással eldőlt, hogy én képviselhettem Magyarországot több országban is. Egy szál gitárral én voltam a magyar kulturális program. Közben már Ausztrália nagyon mozgatta a fantáziámat. Érdekelt, mert keveset tudtam róla.”
Az ausztrál időszakra így emlékezett vissza Hevesi Tamás: „Egy szovjet hátizsák, egy gitár, 1015 dollár és egy repülőjegy kíséretében végre felszálltam egy gépre. Szerettem volna megtapasztalni, körbejárni Ausztráliát. Volt már akkor egy bejáratott műsorom Európában nagyjából ötven dallal, amelyet már tudtam játszani. Ausztráliában, a sydney-i operaház lábánál lepakoltam, elkezdtem zenélni, de az emberek nem megálltak, hanem inkább felgyorsítottak. Le voltam törve, mert én azt terveztem, hogy utcai zenélésből tudok majd pénzt szerezni. Változtattam a műsoromon, és egyre jobban kezdtem ráérezni, hogy mit szeretnek az ausztrálok.”
Hevesi Tamás nem csak a nagyobb városokba utazott, a siker sem a fővárosban vagy Sydney-ben kezdődött számára: „Megérkeztem Perthbe, ott egyik szombat este kiálltam, én voltam egyedül utcazenész, egy kapualjba beálltam, és óriási tömeg jött össze, megálltak az autók, a kocsik tetején ültek, arányaiban sok pénzt is kerestem. Kaptam egy névjegyet, így lett menedzserem.”
Ezután elkezdődött az ausztrál karrierje. Egyre nagyobb klubokban játszott, de ezekben az években rengeteget tanult az utcazenélésről is. Összesen hat évet töltött kinn Ausztráliában.
A zenész úgy véli, folyamatosan fejlődni kell. „Nagyon ambíciózus vagyok. Hiába írok új dalokat, hogy ha nincs felület, ahol lejátszanák. Új platformok nyíltak ki a szememben. Önmagamnak kell megfelelnem. Olyan dalokat írok, amelyek nekem tetszenek” – fogalmazott Hevesi.
A jövőbeni tervekről úgy fogalmazott: „Jubileumi koncertre készülök, harminc éve vagyok szólista az Ezt egy életen át kell játszanival. Ez egy akusztikus koncert lesz. Ezzel szeretném megköszönni a közönségnek, hogy létezem, hogy milyenek a visszajelzések. Én nem ültem fel divathullámokra. Valentin-napon várok mindenkit a Szeretem-koncertre.”
„Hálásak lehetünk, hogy van munkánk, és hálásak lehetünk azért, hogy önmagunk lehetünk” – zárta a beszélgetést Hevesi Tamás.
Objektum doboz
